Évzáró

Mondhatom, marhára fel voltam készülve, délután még megnéztem, hogy hova és hányra kell menni, aztán lehúztam Lila Gyöngyről a hóvédelmi papundeklit (azt adjátok össze, hogy a múlt héten konkrétan a motorblokkba fagyott bele a hólé, a szervízben azt mondták, ilyet még nem láttak) és elgurultam a Láng művházba. Nem is volt nagyon kedvem bulizni az elején, Újdonsült meg is jegyezte, hogy a rendezvény eleje inkább hasonlított halotti torra, mint egy nagyléptékű KR-re.

Vannak a mensás tömegbulikon ilyen apró trükkök, amiket szegény újoncok még nem ismernek. Például: sose érkezz pontosan! Aránylag égő egyedül ücsörögni egy több mint száz főre feldíszített teremben, nyolc pincér vizsla tekintetének kereszttüzében. Aztán: ne ülj le üres asztalhoz! Sose tudhatod, ki ül melléd. Nekem szerencsém volt, az elnök úr személyesen invitált meg maguk mellé, utána meg már jöttek ránk a többiek.

A harmadik trükk: siess a svédasztalhoz! Légy pofátlan! Ha Mózes idejében már lett volna Mensa, az elsőszülötteknek nem kellett volna meghalniuk. Ráadásul a "jóllakás" karácsony és szilveszter között nem értelmezhető fogalom. Hál'istennek a szervezők között is volt egy rutinos, aki úgy intézte, hogy az asztalon tükörszimmetrikusan ugyanazok a kaják legyenek, és ne játsszák ki az összeset egyszerre, hanem folyamatosan legyen utánpótlás. El is fogyott, mert a színes golyócskák, halhurkok, nyelvekkel borított krumplisaláta és zöld mártás (aminél mindenképpen le kell ellenőrizni, hogy nem spenót-e) mindenkiből kihozta a gyereket.

A Dumaszínház alatt meg kellett állapítsam, hogy még az intelligens emberek is a kaki-pisi poénokra a legfogékonyabbak. Ugyan volt, aki savanyú képpel kijelentette, hogy rég nevetett ilyen keveset, de ő az 1 ezrelékes társulatnak is tagja, ami már annyira kis célközönség, hogy igazán nem várhatja el, hogy rá is standardizáljanak stand-up comedyt.

Az elnök úr szívélyessége némileg visszaütött: egyszer csak odavezetett hozzánk egy olyan embert, akit nem hittem el. Kötött mellény, zöld-barna árnyalatokban játszó kockás zakó, bordó csokornyakkendő, makkos cipő. Be se kellett volna mutatnia, a vak is láthatta, hogy ő a tánctanár. Perceken belül többet tudtunk a körtáncokról, mint valaha szerettünk volna. Később, amikor már a meghajlós polkát tanította, rájöttem, hogy Jon Arbuckle idősebb reinkarnációját látom. És most következnek a Lökött Legények!

Az ilyen bulikon mindig van pár ember, akit erre rá lehet venni, és naná, hogy én is úgy csinálok, mintha nem imádnám, csak éppen hajlandó lennék idegesítő kukoricakonzerv-reklámok zenéjére csetleni-botlani még nálam is botlábúbb partnereimmel. Egy laza izraeli lépegetős-hintázóssal kezdtünk, aztán egyre bonyolódott a helyzet, volt páros meg hármas felállás, egy párkapcsolat teljes eseményhorizontját letáncoltuk az egymás mellől elsodródástól a hűtlenségen át a petrezselymet árulásig, volt női dominancia, leszbikus vonzalmak, tehetetlen pasik és szenvedélyes távolságtartás. Sikerült több ízben is a saját lábamra lépnem, de legalább most már tudom, milyen érzés széttáncolni a cipőmet és tánc után tényleg szomjasnak lenni, nem csak az érzéki hátsimogatás természetes folytatásaként elmenni "inni egyet" (vö. "kőkóla?").

A bácsi aztán megajándékozott egy dvd-vel, amin a veszprémi egyetemi csoportja táncol, meg az este soundtrackjével. Azzal kedveskedett nekem, hogy rákérdezett, van-e táncos múltam, mert hogy látszik. Hát, mondom szerényen, akad. (Lehet, hogy jövőm is lesz, mert nem csak kétféle hastáncra meg salsára szeretnék járni, hanem Hermione elhívott hórázni, sőt, Maszatné csillogó szemmel jelentette be, hogy elkezdi a rúdtáncot. Ja kérem, akinek van saját rúdja, annak érdemes is.)

Az este legnagyobb bókját mégis Mizsa szolgáltatta: hallotta a nevemet a tévében, és megjegyezte, hogy a film "meglepetésére egész tisztességesen le volt fordítva". Kétéves szinkrondramaturgi múlt után azért örültem mégis ennek, mert pont az a katasztrófás sorozat nem a teljesítményem csúcsa, nekem a halálom, ha a szereplőket meg kell ismerni, és még egy kis halál, ha a szereplők eközben símaszkot, gázálarcot ÉS tökegyforma sisakot viselnek.

A másfélórás ugrándozásból kifolyólag nem sok időm volt kaszinózni, még szerencse, hogy Fefe idejekorán kihúzta magát a buli további része alól és otthagyta nekem a jegyeit, mert így végrehajthattuk a Mensa történelmének legnagyobb összefogását. Olyan tárgyakra lehetett licitálni, mint "univerzális, minden felületen használható tisztítóeszköz-készlet" (egy csomag papírzsepi), "gyűrjük le a savanyúságot" (tíz darab savanyúság-leszorító), "szuperbiztonságos német kocsi" (plüss Trabant) és hasonlók, de a KNAR-klán olyan tőkével rendelkezett (ők nyomtatták az Albert Einsteint, John Nasht, Isaac Asimovot és Szalma Tibort ábrázoló játékpénzeket), hogy esélyünk se volt. Már az utolsó tételnél tartottunk, amikor NLB-ék feléledtek, és egy hirtelen mozdulattal egyesítettük tőkénket. A licitálás idegőrlő feladatát ráhagytam, és alighanem az ő személyes varázsának köszönhető az is, hogy a kisbefektetők elkezdtek az asztalunkhoz szállingózni és átadni nekik egyébként hamarosan nullára inflálódó vagyonukat.

Végül öt centi papírért (kétmilliárd-nyolcszázmillió IQpon) elvittük a zsákmányt: egy darab virgácsot. Még szerencse, hogy maradék nélkül osztható nyeremény volt, így most mindenkinek van egy aranyvesszője. Az egyik KNAR-csemete még rám hagyományozta a kiskacsás vécépapírtartót (ez volt az egyetlen, amit rám tudott sózni), de Jóanyám nem fogadta osztatlan lelkesedéssel, úgyhogy majd felkínálom Fefének, a körülötte előforduló nők talán kevésbé finnyásak.

Közben észrevétlenül majdnem éjfél lett, de nem nagyon bírtam hazamenni. Az est varázsa és a félelem, hogy a kocsim valamelyik létfontosságú alkatrésze megint be/le/össze/szétfagyott, egyelőre bent tartott. Levezetésnek beraktak valami zenét, amikor is egy kopasz, pocakos tagtárs úgy elkezdett táncolni a párjával, hogy csak néztem. Fizikai képtelenségnek tűnt, de állati jól néztek ki! Vajon kapni ilyet huszonéves kivitelben (jó, a kopaszságból hajlandó vagyok engedni)?

Utolsóként távoztam. Midőn a bálnak visszavonhatatlanul vége van.