Christkindelsmarik

Ez a délután szuper volt! A karácsonyi vásárt úgy képzeljétek el, hogy Vörösmarty tér a négyzeten. Csak hagyományos elzászi ételeket lehet árulni, sajnos a giccs elől ez se nyújt védelmet, de a paninist állítólag kigolyózták.

Vásári menü:

- baguette flambée (ez a valóban tradicionális tarte flambée bagettre tett változata, a feltéttől függően gyakorlatilag a melegszendvics határait súrolja),

- croque monsieur (két szelet pirítós között sajt/sonka),

- szalonnadarabkákkal szórt perec

- vagy schupfnudel (vagy valami ilyesmi; káposztával, szalonnával és sajttal kevert kifőtt tészta).

Desszertből nagyobb a választék:

- fánk, lekvárral, csokival vagy cukorral,

- goffri, igény szerint pálcás kivitelben (kürtős gofri?),

- bourchette, azaz csokiba forgatott gyümölcsnyárs eperből, málnából, banánból, ananászból vagy mandarinból,

- pomme d'amour, azaz cukorszirupba mártott piros alma,

- csokiba, kókuszba vagy tört mogyoróba hempergetett alma,

- boules á mousse, édes, kemény habbal töltött csokigolyók tej-, ét vagy fehércsokiból, minősített esetben kókusszal,

- fahéjas mogyoró,

- palacsinta (Nutella, mint ősi elzászi feltét...)

- méteres gumicukrok iszonyat sokféle ízben,

- bredle, azaz kis teasütemények, szintén ezerféle módon,

- vattacukor (nem fogjátok elhinni, de franciául barbe á papának hívják),

- mézeskalács minden mennyiségben; egyes fajtáit teához, másokat libamájhoz ajánlanak, ez utóbbit mondjuk nem is értem. Formában a Barbapapától a Hello Kittyig terjed, de a Shrek mézeskalácsembere is nagyot dobhatott a népszerűségén.

Inni pedig lehet:

- forralt bort (fehéret, vöröset, bordóit és elzászit, de még a legolcsóbb is simán veri az otthoni kedvencet, a Popcorner-félét),

- forralt cidre-t,

- forró csokit,

- forró mézes-fűszeres narancslevet.

Most jut csak eszembe, hogy tényleg viszonylag kevés gagyit láttam. A pálmát akkor is az a betlehemi kellék vitte, amit feltétlenül vissza fogok menni lefotózni: kétfelé álló útjelző tábla. Balra: Betlehem. Jobbra: Názáret. Tiszta Mátrix.

Visszamentem.

Az első merítkezés után rövid úton kimenekültem a Broglie forgatagából, mert a tömeg konkrétan megállt. Aztán rájöttem, hogy nem olyan sürgős megkeresni keleti barátaimat, tulajdonképpen nézelődhetnék is. Remek karácsonyi ajándékötletek fogantak meg okos fejemben, közben körülöttem lökdösődött a tömeg, és esküszöm, mindenki evett és/vagy ivott valamit. Szerintem ez annak tudható be, hogy francia viszonylatban (de a Vörösmarty térhez képest mindenképpen) megfizethetők az árak, 3 euróért 4 deci jófélét nyakaltam be, aminek volt egy kellemes mellékhatása: egyfajta megmámorosodás, aminek következtében hazafelé peace-jelet gyalogoltam egy focipályába és nyelvi környezetszennyezést követtem el, de csak sorjában.

Szóval az enyhe alkoholgőzben sms-t küldtem Ahmednek finom ösztökélés címén. Kiderült, hogy épp akkor szabadultak a szállodából, és jönnek. Az egyszerűség kedvéért a katedrálisnál adtunk randevút. Míg vártam őket, a négy deci forralt bornak sietős lett a kimenet, úgyhogy magabiztos léptekkel bekommandóztam egy elegáns étterem vécéjébe (hogy lehetnek olyan tulkok a vásárrendezők, hogy nem raknak ki legalább egy toi-toi-t? vagy a franciáknak nagyobb a hólyagjuk?).

Marokkóban, megkérdeztem, még karácsonyi pálma sincs. Egyébként is kimaradnak a buliból, mert nem isznak, és húst is csak akkor esznek, ha biztos, hogy halal. Legalábbis Ahmed elég eltökéltnek látszott (ami tetszett is), a másik, Omar, hitszegő: néha eszik McDonald'sban. Volt még velünk két orosz lány, akik nem igazán fogták a dolgot, és folyton kínálgatták őket.

Bejártuk velük is a vásárt, kiderült, hogy a narancslé nem finom, vettünk boule-t (most jut eszembe, a Harry Potterben Csokipocaknak tisztelik alighanem ugyanezt az édességet) meg Omar egy epres gumicukrot, közben hallgattam, ahogy arabul/oroszul fecsegnek, néha bekapcsoltak engem is a társalgásba.

Velem ellentétben nekik volt róla fogalmuk, hova érdemes menni: 7 óra tájban például a Kléberre, ahol egy óriási fenyőfán fogják meggyújtani az égőket. Közvetítette a tévé, meg a két arab a Facebookon. Előtte egy gyerekkórus énekelt, fantasztikus hangú két kis szólistával, remélem, nem fázott meg az arany kis torkuk. Tök szimbolikus volt, hogy pont amikor felkapcsolták a reflektorokat a kórusnak, elkezdett esni a hó. És amennyire tudom, azóta se hagyta abba. Azonnal karácsonyi hangulat lett.

És ekkor jött a karácsonyi kabaré. Jobb volt, mint anno a Laár pour l'art. Jött a polgármester, és elkezdett beszélni. Az első szó után elkezdtem a bajszom alatt tolmácsolni, mert felismertem ugyanazokat a szófordulatokat, amivel minket nyúznak ("Monsieur Président, Honorables Élus..." "je tiens á remercier également..."). Egész jól ment, büszke voltam magamra, mert kapásból fordítottam egy olyan szót (partage) ami ugyan tök egyszerű: osztozást, megosztást jelent, na de az önkéntes szervezetek kontextusában már korántsem egyértelmű, főleg nem, ha a "Village de Partage" szóösszetételben hangzik el. Ma délelőtt készültem ugyanis a jövő pénteki konferenciára, és konkrétan fél órát gondolkoztam, mire megszültem a "közösségvállalás/teremtés" szót, este meg egyből elkereszteltem a dolgot "Közösségi Falu"-nak.

Na de a kabaré. Szóval a polgármester megköszönte a jelenlétet az Európa Tanács főtitkárának, és elpuffogtatta azt a három szót, ami ezzel kapcsolatban az eszébe jutott (béke, demokrácia, emberi jogok), aztán... egyszer csak kifogyott a szóból. A tévések még nem adtak engedélyt a fagyújtásra, így aztán tovább beszélt. Az üzenetről, amit e 440 éves ünnep közvetít. Aztán arról, hogy egy politikusnak mindig tudnia kell... üzeneteket átadni. Aztán megköszönte a közönségnek, hogy itt van. Aztán még egyszer megköszönte az Európa Tanácsnak, hogy megtisztelte jelenlétével ezt a rendezvényt, ami azokat az értékeket ünnepli, amelyek a Tanácsnak is alapját képezik. Végül kínjában felhívta a színpadra a főtitkárt, aki meg annyit tudott franciául, hogy "Merci". A polgármester rákontrázott: "Happy Christmas"-t kívánt neki, aztán lapogatták egymást egy darabig, közben az arabokkal már majdnem fetrengtünk, majd valaki elkezdett kiabálni, hogy "Fe-nyő! Fe-nyő!"

Aztán meggyújtották.

Na jó, így sikerült, de fotózni kellett! Csak Mióka volt nálam.

Aztán elindultunk kószálni, és a harmadik embernek sikerült is úgy lefényképezni minket, hogy a háttérbe kicsit belóg a negyvenméteres fenyő. Aztán a többiek megint áttértek arabra/oroszra, engem meg otthagytak a csöppet sem kellemes magyar gondolataimmal. Mikor már úgy csapkodtam a lábam a kőhöz, hogy már magammal se tudtam elhitetni, hogy melegedni próbálok, egy újabb forralt bor mellett döntöttem. Ezt egy sajtos szendóval lekísérve, nem lett belőle baj, eltekintve attól, hogy ahogy jöttem hazafelé, a focipálya mellett, amin délután még meccs volt, nem bírtam ki, hogy ne lépjek át a kerítésen tátongó egyik lyukon egy peace-jelet gyalogolni a havas fűbe. Egy engedelmesen domborodó kis Peugeot hátsó ablakára pedig ráírtam, hogy Szia. In memoriam Cenci, bár csak egy ujjal.

Itthon pedig feltettem főni az egyik új teámat (kedvenc árusaim is kint voltak, de csak karácsonyi kreációkkal, így most szert tettem egy mangó-kókusz-csillagánizs-kardamom-fahéj, illetve egy Sencha-papaja-rózsaszirom-karamell-pirított mandula kombóra), megnyugtattam szüleimet kedves hogylétem felől, aztán magamra maradtam. Asszem, így még soha nem vártam karácsonyt, mint ahogy most fogok.