Köldökzsinór

Múlt éjjel már megint azt álmodtam, hogy terhes vagyok. Többször előfordult, amióta itt vagyok (meg lehet nyugodni: tuti, hogy nem), de most először volt negatív érzésem, illetve bizonytalanság volt bennem, mivel tudtam, hogy csak ki lehet az apja, és hogy akarom-e én egyáltalán?

Felébredve persze általában jó érzés tudni, hogy nincs ott senki. De ma elgondolkoztam rajta, hogy mi ütött belém, ketyeg a biológiai órám (neki aztán van időérzéke, hogy pont rosszkor szólaljon meg) és a tudatommal ezerrel nyomom el, mert hiszen tanulnom kell, aztán dolgoznom, önmegvalósítanom, ja és szingli vagyok? De hát meghibbantam én tudat alatt, hogy egy üvöltő szarógépet akarok magam mellé? Aztán a homlokomra csaptam. Hát persze. Nem kint akarom én azt a gyereket, hanem ott bent. Ahol gondoskodik róla, hogy én soha ne legyek egyedül.

Ideje lenne már elvágni azt a kibaszott köldökzsinórt.