Beküldte Raya deBonel -
Mai szösszenetem a hősökről szól - nem azokról, akikről általában ugyanígy szokták kezdeni: a hétköznapok hősei, elhasznált anyukák, akik tíz (önként vállalt) gyerekkel küzdenek nap mint nap, mentőorvosok, a hullámvasút vezetői stb. Én a képzeletbeli hősöket sokkal jobban szeretem.
Nekem nincs sok, talán mert nem vagyok tekintélytisztelő típus (egyszer, még harmatos kislánykoromban, amikor isteníteni illett volna a szüleimet, az összes tanáromat, és úgy általában negyven fölött mindenkit, azt írtam a naplómba, hogy egyedül a vívóedzőmet és a vízitelepes Indiánt tisztelem. Előbbi később kiesett a pikszisből, utóbbit évek óta csak akkor emlegetem, amikor megint rosszul írja a nevemet a DM-levélen.). De akit egyszer elkezdek bálványozni, azért csodákra vagyok képes. Lehet, hogy mégis jó keresztes lovag lettem volna, csak engem arról kellett volna meggyőzni, hogy Jézusnak kiálló járomcsontja volt, bal kézzel írt (volna, ha tudott volna), és a kereszten azért neki is elhagyta egy "úgy kell nekem" az ajkát.
Még mindig jobb, ha senkit nem tartok hősnek, mint ha mondjuk a viszkist, nem? A nép hajlamos azt piedesztálra emelni, akit a média már felfüggesztett jó magasra, hogy csak az állványt kelljen alátolni. Erre játszik rá a brand ambassador jelenség is, szerencsére én még sose találkoztam olyan (rám) hatásos "nagykövettel", akinek a kedvéért megvettem volna bármit is. A TAG Heuer került ehhez a legközelebb, de tekintve, hogy ha hordok is órát, akkor se nézek rá, kidobott pénz lett volna.
Kíváncsi lennék, hogy vagytok ezzel ti, akik nem én vagytok. Nektek van hősötök, példaképetek? Nekem sose volt. Persze, szerettem volna olyan író lenni, mint Szabó Magda, meg olyan testet, mint Uma Thurmannak, meg olyan filmeket csinálni, mint Tarantino, vagy csodagyereknek lenni, mint Mozart, de az egész életét, a nyűgökkel, betegségekkel, nyomorral, meg nem értettséggel együtt, senkinek nem vállaltam volna be.
Jelenlegi Panteonomból egyetlen hőst tudok megnevezni, CN-t. Az ő "kedvéért" tanultam meg angolul úgy igazán, és lehet, enélkül most nem is tanulnék fordítónak. Asszem, találnom kéne egy jó megrázó spanyol, illetve francia filmet, hogy ezekhez a nyelvekhez is legyen motivációm.
Itt tartom még fontosnak megemlíteni Sabrinát, a floridai prostit, aki nagyjából a legérdekesebb színfoltja volt az ott-tartózkodásomnak. Pont megfelelő állagú steaket tudott sütni, harminc darab parókája szürreális szőrbarlanggá változtatta a lakást, sose zárta be az ajtaját és mindenkivel kedves volt, egyszóval szupernő volt, minden pasi álma. Kaptam tőle egy pólót, ami összement a mosásban, de rám pont illik, és még mindig érezni rajta egy kicsit az ő varázslatos illatát. Ajándékba egy mondatot is kaptam tőle, ami megint csak megerősít abban, milyen jó dolog az angol nyelv: "Any guy worth having will chase you, blocks and blocks if they have to". Szabad fordításban (de magyarul mennyivel hétköznapibb): "Minden pasi, akivel érdemes kezdeni, futni fog utánad, bármennyit is kell tepernie érted". Azóta ebből élek. Egyszer egy nagyon rövid szoknyát vettem fel a buliba és kényelmetlenül éreztem magam. Észrevette és csak annyit vetett oda: "Stop fidgeting, you're beautiful!". Szóval hálás dolog volt a környezetében tartózkodni.