Aix-en-Provence, ex...

Állítólag az ezer szökőkút városa, de kicsit csaltak, én mindössze 24-et találtam, pedig mindegyikhez elmentem, ami a tourinformos térképen rajta volt.

A legnagyobb és a legszebb a Rotonde.

 


A három szobor az Igazság, a Mezőgazdaság és a Művészet, Aix, Marseille, illetve Avignon felé fordulnak.

Innen indul a Cours Mirabeau nevű rövid, de impozáns sugárút, ahol a Les Deux Garcons nevű, Hemingway és hasonlók által előszeretettel látogatott sörözőn kívül még három kút található:

 


A "kilencágyús", aminek kevéssé praktikus az alakja egy körforgalom közepére, úgyhogy kétoldalt meg is csonkították. Elég alacsony, hogy a juhok igyanak belőle, és ezt is tették.

Pedig a szomszédos kútnál ivókúrát is vehettek volna!

 


A "melegvizes", belenyúltam, tényleg termál.

 


A "derékRenés", a napon az erősebb, az árnyékban a gyengébb madarak ülnek. A hamis király egy fürt szőlőt szorongat, a feje fölött karácsonyi gömb lóg.

 


A "négydelfines".

Idáig ezért jöttünk, meg a Granet múzeumért, ami ugyan csak délben nyit, de a Tourinform fizetős csoportját beengedték, azt meg senki nem vette észre, hogy egy piros kabátos egyén észrevétlenül közéjük vegyült. Meg nem károsítottam senkit, úgyis ingyen mehettem volna be. Így viszont végighallgattam Cézanne összes képének részletes elemzését, aztán kicsörtettünk, én csendben bebújtam még egy szökőkút mögé, és megvártam, míg elmentek. Az ilyenekből él Günther Wallraff: az emberek semmit nem vesznek észre.

(Később még visszamentem, mert volt egy Alechinsky-kiállítás. Enyhén megszállott volt a fazon: tíz évig csak olajat használt, aztán felfedezte az akrilt, akkor azt csinálta tíz évig, és volt egy korszaka, amikor kizárólag kb. 10 centis, változatos formákba torzított agyagkönyvecskékre festett.)

Innen visszakanyarodunk északnak, hogy megtekintsük a katedrálist és Cézanne házát. Utóbbihoz természetesen az ebédszünet elején érünk oda, de ez még a jövő zenéje.

 


A "cézanne-os", a Place des Chapeliers-n.

 


A "dobócsillagos", az igazságügyi palota közelében.

 


Az "oszlopos", a városháza mellett.


A "bronzfejes", Place des Martyrs de la Résistance.

 


A "galambos", a Pavillon de Vendome kertjében. Érdemes elmenni, gyönyörűek a virágok, nyugalmas, szép.

 


A "medencés", Place des Augustins. Itt ismét a Rotonde-tól indultunk, célzottan szökőkútkeresőben.

 


A "rejtőzködős", Place des Tanneurs.

 


A "kanyargós", Rue des Annonciades.

 


A "trombitálós", Place des Fontetes.


A "naturális", galambbal, Rue Venel.

 


A "kényelmes" (az embernek szinte kedve lenne beleülni), Rue Boulegon.

 


A "vödrös", ugyanazon utca végén. Hát istenem, építkezünk!

 


A "mellszobros", Place Bellegarde.

 


A "szárnyas", Place des Précheurs.

 


A "csöves", Place des Trois Ormeaux.

 


A "kár volt érte kitérős", Rue Loubon.

 


A "3D-s", Rue Duperrier.

 


A "biztonságos", Place B. Niollon.

Lehet, hogy ezek után meglepő lesz, de vannak még itt olyan dolgok, amik nem szökőkutak.

Például a calisson nevű, levél alakú kis süti, amit kandírozott sárgadinnyéből készítenek, marcipános mázzal. Az íze nagyjából olyan, mint ennek a képnek a hangulata:

 


Giccses. Az a négy, sarkával összeillesztett izé, na, az a tradíció.

De ez kivételesen nem marketingfogás, hanem a népek barátságának elősegítése. A velenceiek már a 12. század óta csinálják. Derék René, aki egyben derék Anjou is volt, importálta ezeket, a nép meg kajálta. Lehet, hogy ott romlottak el végleg a franciák: betegesen imádják az édességeket. Hát hol van otthon ilyen:

 


Egyéb csónak alakú sütik, illetve "mantecao", ami egy betűvel volt másabb Spanyolországban. Két éve Nofra egész családját ezekkel a porhanyós, kemény, édes, borzalmas izékkel boldogítottam, gondoltam, a calissontól most megkímélek mindenkit.

A másik hagyomány a nagy népsűrűségű betlehemek előállítása, ehhez nyújtanak segítséget az elképesztő méret- és formaválasztékban kapható santon-figurák:

 

 


Ami mozog (egyelőre), azt megeszik, ami nem, azzal fűszerezik. És ez még a kevésbé gusztustalan proteinforrások egyike volt az adott környezetben.

A Saint-Sauveur katedrálisra kíváncsi voltam, a leírás alapján érdekes patchworknek ígérkezett. Az 5-től a 17. századig mindig építettek hozzá egy kicsit. Római fórumnak indult, a 6. században kápolnát emeltek, a 12-ben román stílusú templomot, a 13. században két gótikus oldalhajót, aztán kis pestis, aztán kora reneszánsz homlokzat a 16. században, végül két faragott diófa ajtót kapott.

 


Meg, nem is tudom, valami Windows...

 


Az orgona egy külön sztori. Ennek a helyén 1513-ban egy kisebb orgonát építettek, aztán 1750-ben jött ez a nagy. Szemben, a szimmetria kedvéért csináltak egy ugyanilyet, csak az nem orgona.

Cézanne házában állítólag minden ugyanúgy van, ahogy ő használta. Velem együtt egy csapat amerikai turista is kint ragadt, és fényképezte a házat - amennyire a növényzettől lehetett.

 


Igazuk van azoknak, akik azt mondják: itt érezni igazán a festő jelenlétét. Tényleg. A fákon lámpafüzérek kanyarognak, kicsi, harapnivaló fehér székek és asztalkák teremtik meg azt a békés hangulatot, amit csak a beépített táj ront el egy kicsit...

És most következzen az egyéni íz, Amit Senki Más Nem Fényképezne Le:

 


Dakszliknak kötelező haladási irány jobbra!

 


Művészkedés a Vendome-kertben.

 


Utcatábla provanszál módra.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio