Beküldte Raya deBonel -
Az volt a terv, hogy a szinkront csak a Mindenszentek ürügyű vakáció után kezdjük gyakorolni. Persze otthon mindenki próbálkozott vele, nem bírja ki az ember, ha már kívülről ez a tolmácsszakma legmisztikusabb része ("hogy lehet ezt megcsinálni???"). Amikor Agent meghallotta, hogy Rozmár még októberben beküldött minket a kabinba, hamiskás mosollyal annyit mondott: "Hát igen, egy tolmács azt csinál, amit akar". Szimpatikus felfogás.
A mi tolmácsképzőnk (mármint ez itt, jézusom, inkább érzem alma maternek a strasbourgi egyetemet - persze ez legalább igazi, nem Műegyetem...) nem örvend valami jó hírnek. Ha mondjuk Egyiptomban lennénk, nagy szám lenne, de a két párizsi mamut (az ESIT és az ISIT, meg ne kérdezzétek, mi a különbség, azon kívül, hogy az egyik iskolának, a másik meg intézetnek titulálja magát) árnyékában labdába sem rúg. Vagy hát...?
Nincsenek személyes tapasztalataim (sajnos? hál'istennek?), annyit tudok, hogy az otthoni tanárok, ha valaki elsírta magát, azzal mentegetőzött, hogy "Párizsban minden óráról sírva jönnek ki". Állítólag ott egyentolmácsokat, gépeket faragnak. Lehet, hogy aki onnan kijön, annak azonnal állandó helye van a Parlamentben vagy a Tanácsnál, de én ezt akkor sem szeretném. Elvégre tanárok közül is azokért rajonganak a diákok, akik bele merik (és tudják) vinni az egyéniségüket a munkába. Hát akkor a tolmácsoknál mi a fészkes fenéért ne így lenne?
(Tudom, hogy eléggé elméleti és idealista dolgokat hordok itt össze szép mesterségemről, nekem is ezerszer érdekesebb volt, amikor valamilyen blogban - elnézést, már nem tudom a címét - arról olvastam, hogy hogy eszik a tolmács munka közben. Illetve hogyan dolgozik evés közben. De sajnos másról még nem tudok írni. Amikor meg majd igen, akkor meg kötni fog a szolgálati titoktartás.)
Szóval megmaradva a filozofálgatásnál, nem biztos, hogy jó az, hogy Párizsban igazolni kell minden B nyelvedből 12 hónap tartózkodást anyanyelvi területen. Mármint, ettől garantált, hogy mindenki nagyon jól fogja tudni a nyelveket, de nem biztos, hogy jobb tolmács is lesz, sőt. A tolmácsnak elsősorban a célnyelven kell tudnia, és érteni a forrásnyelvet. De az a tapasztalatom, hogy míg egy felsőfok felett beszélő sokszor megakad egy szokatlan kontextusba helyezett ismert szónál, a nem annyira jól tudó, de tehetséges tolmács a kontextusból kitalálja az ismeretlen elemet.
De vissza a tanarakhoz. Szóval Agent végeérhetetlenül kedves, észreveszi, ha fáradtak vagyunk (persze attól még nem hagy békén), odafigyel, hogy legyen elég szünet, kaja-pia-pisi. Mikor Királylány legutóbb elpityeredett, Agent úgy megszeppent, hogy fizetni akart neki egy kávét, hogy legyen ürügye kimenekülni. Amikor Királylány kiment, Agent suttogva megkérdezte, hogy valami személyesbe sikerült-e belenyúlnia. Haynau, most már tiszta, hogy miért nem "zabál" ez az ember?
Rozmár chilei származású, de vagy negyven éve átmenekült, mert különben kivégezték volna. Végzettségére nézve jogász, van vagy három gyereke és egy toszkánai villája, ahova minden évben meghívja a második évfolyamot. Idén is épp olívaszüreten volt, mikor leszakadt az ég és sikerült ottragadnia. Minden létező országból vannak barátai, mindent megkérdez és meg is jegyzi. Kicsit kínos is volt elmondani neki az orosz állampolgárságról szóló kiselőadásom keretében, hogy már 97 óta nem szerepel az útlevélben a nemzetiség. Na de egy tolmács mindent megengedhet magának...
Majmóc puerto ricói, elég érdekes kék szemű keverék, mert az apja amerikai, ezért két anyanyelve van, és B szinten beszéli a franciát. Amolyan csodagyerek-aura lengi körül. Itt végzett három éve, amikor még inkább Tarzan-szerű volt a hosszú hajával. Hippi korszakából már csak a buggyos nadrágok és a lógós zakók maradtak meg. Fura dolgai vannak, és látszik rajta, hogy nagyon szeretne nőt. Egyszer voltunk együtt Libertyék lakásavatóján, nagyon zavarban volt, magázódott, nem tudott másról beszélni velünk, mint az iszapról. De szerintem ha nem tanárként találkoznék vele, esetleg rávenném, beszéljünk inkább angolul, az mindkettőnknek eggyel közelebb van az anyanyelvünkhöz.
Bari elzászi, vagyis gyakorlatilag szintén két A-ja van. Külsőre inkább német, igazi kis tüchtig a szőke göndör hajával, takaros szemüvegével és vékony, összeszorított szájával. Engem már a kiejtése is idegesít, Liberty imádja a stílusát. Folyton elnézést kér az angolja miatt, ami csak egy C, és ez néha hallatszik is. Legutóbb épp eltörte a jobb mutatóujját, úgyhogy most jegyzetelni se tud. Én mindig is mondtam, hogy balkezesnek kell lenni!
Rebecca amerikai, B-je van franciából és spanyolból. Jobban még nem sikerült kiismerni, de már ez elég elképesztő.
Pici Gonosz Néni egy igazi banya, szuvas fogakkal, magas homlokkal, sötét hajjal. Amikor először mentem be az órájára, úgy nézett rám, mint a véres rongyra, sehol máshol nem éreztem szükségét, hogy a "magyarvagyokösztöndíjasittleszekdecemberigcsókolom" című sablonszövegen kívül még meg is kérdezzem, hogy ugyan részt vehetnék-e az órákon. Részt, azt igen, de például kiselőadást már nem csinálhatok (pedig a többieknek lenne jó, ha egynek nem kéne mindig beszélnie, hanem mind jegyzetelnének), és a cikkeket se fénymásolja le nekem. Majd el is hiszem, hogy mindig a negyedik példánynál merül le a kártyája. Állítólag ez a nő pszichológus (a pletykákat mindig Agent szállítja).
Pici, De Nem Gonosz Néni elvileg francia mint anyanyelvet tanít, egész érdekes lenne, ha francia lenne az anyanyelvem. Így viszont nagyjából a nyilvános megaláztatás élvezeti szintjén van a dolog. És persze hogy mindig olyan dolgokról kell prezentációt tartanom, amiben sok az "r" betű! Néha spontán köhögési szünetet tartunk. Az óra végén itt az a szokás, hogy amíg a tanár nem áll fel, addig a diákok is udvariasan pakolásznak, hát itt ez nem probléma, mert a néni húz ki cigizni. Szerintem ő nem is tolmács. De amit a legjobban utálok benne, hogy a minden órán várható műveltségi feladat kitöltése közben odamegy a szélén ülő emberhez (aki korábban elég sokszor én voltam, most már jobban figyelek), és kérdezgeti. Megy? Igen, köszönöm. Ti egymás között angolul beszéltek? Nem, magyarul. De szép a pulóvered, miből van? Lámából. Hagyjá' má' dó'gozni, na.
BPDV (ez majdnem olyan, mint egy spanyol bank) olasz nevű skót. Olyan, mint egy jólfésült fekete spániel, nagyon egyszerűen, két-három színből öltözik, de ízlésesen. Tuti, hogy B szinten tud franciául és olaszul, de velünk angolul kommunikál (kellemes felüdülés az órája). Kicsit egy középiskolai angolórára emlékeztet a dolog: hallás után lyukas szöveget egészítünk ki meg ilyenek. Vicces, hogy az angol nyelv stilisztikai finomságait tanítják olyan franciáknak, akik tényleg úgy beszélnek, mint Fleur Delacour a Harry Potterben.
Antonio (akinek majdnem ugyanaz a vezetékneve, mint Nofrának, lehet, hogy megtaláltuk a portugál rokonságot?) szerény, halk szavú, kortalan fickó. Fejre harmincasnak mondtam volna, erre a minap beállít egy tinédzser csajjal, miszerint az a lánya. Pedig már pont sütöttem volna le a szemem, amikor pénzt adott neki. Kicsit hasonlít a tevékenysége Máté testvérre, akivel hittanórán Lé meg a Lolát néztünk. Most éppen A faun labirintusa van nálam, persze spanyolul, francia felirattal. Ezenkívül tanultunk a heurisztikus sémáról és Marshall McLuhanről. (Én nem tudom, mit tanultak ezek a csajok három évig az egyetemen!)
És végül a kedvencem: Hermann. Ez igazából a vezetékneve, de mindenki így beszél róla, tegnap sérelmezte is, hogy miért mindenki más a keresztnevével szerepel az órarendben. "Azért vazzeg, mert van olyan tanár, akinek a nagyapja lehetnél" - gondoltam, ugyanis Agent épp a hétvégén árulta el, hogy a bácsi 74 éves. De ha ránézésre hatvannak mondom, már akkor igazságtalan vagyok vele, csak hát tudtuk, hogy nyugdíjas. Elképesztő, eleven példája a sokáig élő és szellemileg friss tolmácsoknak. Ő fordította a holdraszállást franciára, meg ilyenek.
Hermann egy édes nagypapa. Mosolygós kék szeme van, gondosan nyírt szakállkája, és gyönyörűséges baritonja. Tegnap én értem be elsőnek, és tapintatból angolul beszélt velem, neki úgyis mindegy, akcentus nélkül nyomja, nekem meg könnyebb úgy. Agent mesélte, hogy amikor legutóbb Budapesten voltak vizsgáztatni, ő már pusztult kifelé a több órás agymosástól, Hermann meg még pezsgett, hogy menjenek az éjszakába. Van valami mágia abban az emberben, nála mindig remekül megy a szinkron. Remélem, a vizsgámon is ott lesz.
Mindegyik igazi egyéniség, még a nők is, ami Magyarországon ritkaság. Az a mi szerencsénk, hogy itt vannak az EU-s intézmények, ezért Agent rá tud venni jó tolmácsokat, hogy tanítsanak, miközben dolgozni is tudnak. És szinte mindegyik anyanyelvi. Otthon Nicket, aki a BME egyetlen angol kincse, csak az első évfolyamon alkalmazzák, mert nem tudna magyarra tolmácsolni! De miért nem vele készíttetik fel azokat, akik B-zni akarnak? Ráadásul az összes tisztességes tolmács elmenekült külföldre, nem is hibáztatom őket érte.
Itt viszont egy elejtett mondatból többet lehet tanulni, mint két óra blattoltatásból, már ha az ember az új szókincsnél többre értékeli azokat a kis trükköket, amik majd válsághelyzetben eszébe jutnak és egyből működni kezdenek. Ezeket - nem saját ötletből - hermannizmusnak fogom nevezni. Néhány ilyen, magától a szerzőtől:
"Tolmácsolás közben próbálunk intelligensek lenni, de a számok buták. Ha számot hallasz, ne analizáld, mondd ki."
"Átvenni a szót az előadótól. A tolmácsolás küzdelem az előadóval, és mi azért megyünk oda, hogy győzzünk. Akik meg hallgatják, jól megfizetnek érte."
"A tolmácsvizsga olyan, mint a jogosítvány, az Európa Tanács meg a Forma-1."
Ehhez fogható jó tanácsot otthon egyet hallottam, egy helyettesítő tanártól, miszerint memorizálni nem lehet rágörcsölve.
Libertyvel vitatkoztunk egyszer azon, hogy kell-e egyetemre járni és fölösleges tárgyakat tanulni ahhoz, hogy jó szakember lehessen valaki. Szerintem nem kell, a legjobbak általában gerillamódszerekkel kerültek a pályára, viszont nekem szükségem van egy fároszra (nem levenni helytelen módon az ékezetet és elraccsolni az r-t!), aki megvilágítja előttem az ösvényt. Hát ez most leginkább Agent, otthon meg nem tudom, mi lesz.