Innuendo

Hosszú lelkizés a személyiségem rétegeiről, megbocsátom, ha nem olvassátok el.

Azt eddig is tudtuk, hogy van a Fegyenc és van a Gésa. Hogy a tíznapos utazásom alatt váratlanul és teljesen tisztán megszólalt egy harmadik hang (egészen konkrétan azt mondta: "Hányingerem van tőled", de hát a Cserkesz már csak ilyen, nyers modorú), az azért meglepett. A "skizofrén tömeg" plágium lenne, ráadásul nem is helyes, na de a "disszociatív személyiségzavaros tömeg" meg igen hülyén hangzik, úgyhogy találjunk valami más megoldást.

Asszem, értekeztem már a Maslow-piramisról is, ami napjainkban a feje tetejére van állva, a legalapvetőbb termékeket is azzal hirdetik, hogy ez majd az önmegvalósítás eszköze lesz, ez nem újdonság és nem is túl érdekes. Viszont most mégis ezzel fogom szimbolizálni a fejemben beszélő személyeket.

Az elemi szükségletek szintje a Fegyenc. Ő húzza össze a szemöldökét és szorítkozik minimálkommunikációra, amikor éhes vagy álmos vagyok. Olyankor nem én törtetek mindenkit félrelökve, az ismerősök elől kitérve az utcán, hanem ő. Vagy amikor egy hétig nem lépek ki a lakásból, nincs is otthon senki, akkor meg minek zuhanyozzon az ember - na jó, ez extrém eset volt, egyébként Valladolidban történt - az is klasszikusan a Fegyenc gondolkodása. De mindezt legalább olyan ügyesen titkolja, mint Andy a lukat a cellája falán: elég egy kicsit is figyelmesen szemlélni, hogy észrevegye az ember, viszont arra bizton lehet számítani, hogy a legtöbben nem lesznek elég éberek.

A szeretet, biztonság, odatartozás letéteményese a Gésa. Roppant finom modorú, visszafogottan flörtöl, "nővéreivel" szolidáris, némelyik férfira "felnéz", mással "igazi baráti" kapcsolatot ápol. Arcán vastag smink, gyönyörű, de minden mozdulata koreográfia. A lényeg, hogy mindent a hagyományok szerint tesz, hogy semmilyen cselekedete ne legyen kritizálható. Legyél minél kisebb, gyermeklányszerű, elérhetetlen... aztán add oda magad az elsőnek, aki meglátja az igazi arcodat.

Az önmegvalósítás pedig - most, hogy volt szíves bemutatkozni nekem - a Cserkesz nevére került. Ő vörös hajú és zöld szemű, szeret tunikát hordani derékban övvel, színes ruhákat visel, utálja a tűsarkút, éles nyelvű, sovány és merész. Ő az, akit legszebb álmaimban szeretek "én"-nek nevezni. Nem mindig racionális, de minden mozdulatán átsüt az intelligenciája és az ereje. Egyedül jár, nem kérdez senkitől, nem nyavalyog senkinek, nem tartozik sehová, viszont ha valahova mégis odaáll, a többiek annyira különlegesnek érzik, hogy eszükbe se jut számonkérni rajta a saját szabályaikat. Hiába is tennék.

Észrevettétek, hogy az utóbbi kettő felcserélődött? A Cserkesznek kellene a világ szeme láttára táncolnia, vadásznia és vöröslenie, a Gésának pedig alatta megbújnia, és csak akkor előlépnie, amikor a Cserkeszt elbűvölik és életében először tetszeni akar. Vajon mikor kevertem össze őket?

Ez amúgy teljesen a Freud-féle id-ego-superego tagolás. Basszus, feltaláltam a spanyolviaszt. De mennyivel szebb neveket adtam nekik!

Akkor viszont melyik vagyok én? Melyiknek kéne látszania? Soha nem felejtem el, amikor egy fél év pszichológia fakt után minden évfolyamtársunkról le kellett írnunk, hogy milyen személyiségnek ismerjük, majd hogy a ruházata mit sugall. Mondjuk abban a gimnáziumban, ahol térdeltetéssel lőtték be a szoknya megfelelő avagy túl kihívó mivoltát, egy lányt kirúgtak a tetkója miatt, belém pedig a kubai zászlótól kezdve az ötcentis fülbevalón át a csomózott karkötőig mindenért belekötöttek, az öltözködés szerintem pont semmit nem mondott el az emberről, de az egyik fiú azt írta rám: "jó tanuló". Ennyit sikerült megtudnia rólam három év latin és fél év pszichológia után. Gratulálok. Még az se tűnt fel neki, hogy a ruházathoz "ellentétes"-t írt. El se gondolkozott rajta, hogy talán nem tévedett-e. Ez azt jelenti, hogy sajnos nagyon jó az álcám. Van egy terepszínű kabátom, csak nem találom. A legnagyobb baj, hogy még a gombok sem csillannak meg.

Erőnek erejével próbálom magamról letépni a kimonót, de egyelőre annyit tudtam tenni az önmegvalósítás témakörében, hogy vörösre festettem a hajamat. Rájöttem, hogy ami nekem a fodrász székében ülve nem tetszett, az most sem tetszik.