Beküldte Raya deBonel -
Ez a szó szoros értelmében nem is kastély: Leonardo élte itt élete utolsó három évét I. Ferenc vendégeként, fejedelmi (700 ecu) járadék ellenében, aminek egy részét ugyan fűszerekre költötte (és ez még nem a Dűne), de azért maradt neki rendesen. Az volt a jó ebben, hogy csomó olyasmit megvalósíthatott, amit addig csak tervezett. Ugyan a repülő szerkezeteket már nem tudta saját kezűleg (lábilag) kipróbálni, ezért a szolgálójával (most azt mondanám, hogy Maturette volt a neve, de persze nem, hiszen az egy karakter a Pillangóból) teszteltette.
És itt fejezte be kedvenc képét, a Keresztelő Jánost. Mona Lisa is járt itt.
És tervezett egy szép kápolnát a királynénak, aki idejárt kotlani (szó szerint: hogy végre szülessen egy fiú élve, a terhességeit rendre itt töltötte). A freskókat a tanítványai csinálták meg, akikkel egyébként egyesek szerint fajtalankodott is.
Naiv csodálkozással álljuk körbe az asztalt, aminek a tartalmát ma öt euróból megveszi az ember, de annak idején például egy szerencsedió egy ló árát érte, Leonardónak pedig kábé egyhavi fizetését. Épp ezért nem tellett neki evőeszközre. Mivelhogy kézzel evett, vigyáznia kellett, nehogy bepiszkítsa a drága fűszert, erre a célra tehát félretette a kisujját. El lehet képzelni a tökig érő szakállával, eltartott kisujjal... mindegy - ahogy Forrest Gump mondaná: elég az hozzá - innen van a szokás.
Amboise, a királyi lak. Mindennap átjárt a házi festőjéhez.
Aki amúgy minden volt, csak festő nem. Ez például egy repülő spirál, ami alighanem a vomitoplán névre hallgatott, mert pont úgy kell hajtani, mint azokat a többnyire piros bádogból készült körhintákat, amiktől én mindig rosszul vagyok a balatoni strandokon (mármint nem esztétikailag, csak ha beleülök).
Ha most azt mondom, az összes arab azonnal megrohanta, akkor kitaláljátok, hogy mi ez? Akkor elmondom: tank.
Monia nagyon rég hintázott utoljára, így kénytelen voltam felülni vele. Hát igen, nincs mindenkinek Aurialéja, aki mellett nehéz enélkül megúszni.
Közben élénk érdeklődéssel kísértem a vonatok menetrendjét (Liberty segített kideríteni, hogy valahogy eljutok másnap Avignonba), Radisha, szerb származású sofőrünk pedig szerzett naftát (ami nem volt kis teljesítmény, majd később mesélek). Visszagurultunk Párizsba, de nagyon nem volt kedvem szétválni. Ezzel a kis csapattal - a világ végére is! Ott volt Vik, aki meg volt róla győződve, hogy Mona Lisa szemzugában koleszterinlerakat van... Mérnökök, jogászok, közgazdászok, meg ilyen magamfajta vegyesek... Együtt sokoldalúbbak vagyunk, mint Leonardo!