Beküldte Raya deBonel -
A biciklitárolóba lépve piros műanyagcserepek csikordultak a talpam alatt. Rosszat sejtettem. Körbenézve vagy öt hátsó lámpa maradványai hevertek szétzúzva. Köztük Gitane-é. Vandalizálták. Arra tippelek, hogy valaki részegen vagy dühösen berontott a tárolóba, az első útjába álló biciklit két kormányra fektette, aztán amelyik kilógott vagy szabadon állt, annak odasózott egyet.
Próbáltam elkötni Gitane-t, de nem mozdult. Kisült, hogy akkorát kapott a sárvédőjére, hogy az rálapult a kerékre, ami így nem fordul. Nagyobb baja nem lett szerencsére (rosszabbul is járhatott volna: az ajtó mellett álló bringának az első kerekét is rommá csavarták), de épp elég, hogy működésképtelen. Igyekeztem optimistán állni a dologhoz: legalább már előre eldöntöttem, hogy egyedül nem megyek Metzbe (Alice kiszállt a mai kirándulás tervéből, mert az ország két másik városából érkező nővérei egyáltalán nem tudtak volna eljutni idáig, nekünk meg két órával korábban kellett volna kelni), ugyanis ha számolok Gitane eddig hibátlan mozgásképességével, akkor csúnyán lekéstem volna a vonatot.
Így kényelmesen elbaktattam az esőben a pályaudvarra, töröltetni a jegyemet és megvenni a hazaútra szólót, aztán tettem egy bazi nagy kört, melynek során megnéztem, hogy van-e egyáltalán bicikliszerviz nyitva szombaton. A múltkori hely szerencsére működött, és alig három kilométerre van tőlem.
Pont olyan volt, mint magatehetetlen embert/kutyát/bőröndöt vonszolni (mindháromhoz volt már szerencsém, és Gitane még a könnyebbek közé tartozik). Még az tűnt a legjobb megoldásnak, ha hátulról fogom meg a csomagtartóját, terpeszben masírozok és próbálom egyenesben tartani.
Közben feliratokat fogalmaztam. A tárolóra meg a faliújságra ilyet találtam ki: "Gratulálok annak a vadállatnak, aki tönkretett hat biciklit. Kívánom, hogy az egész életed olyan konstruktív legyen, mint a tegnap estéd! Ha szeretnél minket kártalanítani, írj a sajnalomhulyevoltam@gmail.com címre. Ha nem, készülj fel rá, hogy elindítjuk a Search&Destroy küldetést". A megcsonkított biciklikre pedig ezt írnám: "Már tudom, ki volt az. Ha érdekel, hívj fel: (szám)". A recepciótól meg azt fogom megérdeklődni, hogy van-e kamera valahol a parkolóban, vagy gyűjtik-e valahol, hogy melyik mágneskulcs mikor melyik ajtót nyitotta. (Nem hiába tanultam annyit az integrált kommunikációról.)
Oké, most részeg volt, vagy nagyon dühös. De itt elvileg magasan képzett (vagy folyamatban lévő), jól szituált fiatalok laknak. Mi lesz az ilyenből, ha megnő? Jobb esetben egy kis rejtett agresszió marad benne, amit csak a felesége tud. Rosszabb esetben igazi patkány lesz, aki otthagyja a kiömlött ragacsos kávéját, becsapja a saját gyerekét, zsarnokoskodik a munkahelyén.
Vannak íratlan szabályok, mint például, hogy idegen járműveket nem zúzunk le, pedig megtehetnénk. De ha mindenki joggal számítana rá, hogy reggelre kiszúrják a kerekét és betörik a szélvédőt, vagy nem venne senki kocsit, vagy fegyverrel őriz(tet)né. Máshogy az ilyen ellen nem lehet védekezni. Én is mit tudok csinálni? Hogy lehetőleg az ajtótól messze, sarokban, más biciklik közé bújva kötöm le Gitane-t. És már megint ott tartunk, hogy nekem kell alkalmazkodnom a kényelmetlenséghez a bűnöző miatt...
Én általában ellenzem a halálbüntetést, mert azt nem lehet visszavonni, ha kiderül, hogy téves. És hiszek abban, hogy ha igazán megismernénk azt az embert, akkor minden tettét értenénk. Amikor viszont azzal találkozom, hogy valaki élvezetből rombol, akkor csak arra tudok gondolni, hogy nála valami annyira félrement, hogy az emberiség úgy van tőle biztonságban, ha fájdalommentesen megszabadulunk tőle.
Ezekkel a gondolatokkal jól telt az idő. A sok pasi, aki általában rám bazsalyog, odáig már nem vetemedett, hogy netán segítsen, biztos túl nagy elköteleződés lett volna nekik még két sarkot sétálni. Férfiak: ha tetszik nektek egy nő és látványosan szenved, ajánljátok fel szolgálataitokat! Biztos siker, ilyen esetben magát Quasimodót se ráznám le.
Miután doktor bácsiék befogadták és megígérték, hogy délutánra tipp-topp lesz, beugrottam a kedvenc szupermarketembe. Akkora Royal Gala (más néven cirmos) almák kínálták magukat, hogy nem volt szívem otthagyni őket. Vettem még egy vodkát a karamellhez, és kiegészítettem mustosüveg-kollekciómat egy barna példánnyal. Este buli lesz, és már jobban érzem magam, csak mindig zavar, amikor nem tudok mit tenni a "szürke, téli nedvesség" /Kerouac/, vagyis a nyálkás, undok emberek ellen. A teljes idézet egyébként, amibe bele vagyok szeretve, így hangzik: "Néha arra gondolok, hogy én vagyok a vaníliás kifli, a világ meg a szürke, téli nedvesség, ami kárt akar tenni benne".