Beküldte Raya deBonel -
Délelőtt megszállt a "nincs kedvem aludni, nincs kedvem enni, nincs kedvem kimenni, nincs kedvem semmihez" állapot, ezért nagyjából délig bámultam az internetet, amikor már kezdett olyannak tűnni, mint a kiürült tányér, amit a macska csak azért tologat az orrával, mert nem hiszi el, hogy elfogyott a kaja. Ebédidőben megráztam magam, kotyvasztottam valamit, aztán már hívott is Liberty, hogy találkozzunk délután.
Így is lett, közben még Aliszkámmal elmentünk Kulturális Örökség Napjázni, ami annyiban hajaz a Múzeumok Éjszakájára, hogy mindenhol ezren vannak, és rendszeresen az ember orra előtt zárják le a következő vezetett vizitet. A Városi Levéltárat így nem láttuk, de sebaj, 25 éven aluliak úgyis ingyen mehetnek be. És zsákmányoltam néhány szép plakátot a halálról, Silbermannról és a kertekről.
Ezután az ENA-t (Nemzeti Államigazgatási Egyetem) néztük meg, ami azért érdekes, mert az összes politikai vezetőjük innen került ki. Giscard d'Estaing és Chirac például egy osztályba, vagyis, pardon, "promotion"-ba jártak. Minden promotionnak (kb. "egyszerre előléptetettek") neve van, az övék speciel az Europe nevet kapta, de volt Marcel Proust, Voltaire, ENSZ, Harcoló Franciaország, a huszadik század második felének teljes történelme ott volt a tablókon.
Két állandó oktató van: a francia mint idegen nyelv tanára, és a tesitanár. A többiek külsős óraadók (mint nálunk: intervenants), évente úgy ezer fő. Reggel 8-tól este 8-ig előadások vannak, és évente 4 hónapot gyakorlaton töltenek állami vagy külföldi intézményeknél. Itt már elvárják tőlük, hogy "opérationel"-ek legyenek, vagyis hogy úgy működjenek, mint egy tapasztalt funkci, pedig a legfiatalabb diákjuk csak 21 éves.
Sajnos nem tudtam végigvárni a látogatást, mert találkoznom kellett Libertyvel az Opera megtekintésére. Végül az sajnos zárva volt (de nem is bánom, ugyanis épp az imént vettem egy jegyet a Szerelemről és más démonokról című darabra, amit Hamvai Kornél szövegkönyve alapján Eötvös Péter írt és vezényli is), úgyhogy a városházára mentünk. Standard barokkos palota, semmi extra, leszámítva a hírességek fotóit és szignóit, akik itt jártak (Nelson Mandela, Gorbacsov, Elie Wieser stb.).
Eredetileg egy horror-road movie-t akartam megnézni este, amiben a pszichopata gyilkos... egy autógumi (NLB figyelmébe!). Sajnos nem sikerült jegyet kapnom. Így, mivel ahhoz tartani akarom magam, hogy nem nézek franciára szinkronizált amerikai filmet, a Ces amours lá című történelmi drámára mentem be.
A franciák közhangulatára valahogy még mindig rátelepszik a második világháború. Aliszkám mesélte, hogy bár érvényben van a vallási jelképek viselésének tilalma, az egyetemünkön van egy sábeszdeklis prof, akire senki nem szól rá, mert az egész népnek még mindig kollektív bűntudata van. (Majdnem 75 000 zsidót telepítettek ki a II. vh alatt. Strasbourgban ma is 2000 zsidó család él.) Majd minden filmben feltűnik Auschwitz. Itt sem volt ez máshogy. A film feléig nem értettem, miért kellett ez a szál, ami nagyjából csak azt készíti elő, hogy a főhős anyukája meghaljon.
Ez a film Claude Lelouch ötvenéves pályafutásának összefoglalása (szó szerint: a végén részletek láthatóak a filmjeiből, amit szerintem összesen három magyar látott valaha, és meglehetősen biztos, hogy az egyiket ismerem is), és az elején ki is nyilvánítja, hogy a szereplők és a valóság közötti hasonlóság nem a véletlen műve. Néhány nagyon látványos jelenet (a texasi futóverseny, az Iskola a határon-ban megénekelt szaxoviolán játszó német tiszt és a zsidó zongorista duettje, némafilmes betét feliratokkal) viszont szerintem csak a játék miatt volt benne, de az idegen nyelvű részeknek örültem, mert azokat legalább feliratozták (a szinkron egy másik mániájuk). Érdekes volt a más filmekből ismert arcokat viszontlátni (az Amélie diktafonos fickója apaszerepben!), úgy néz ki, náluk is megvan a Mucsi-Scherer-Szabó-Csuja tengely, akik minden filmben benne vannak.
Maga a sztori egyébként egy nőről szól, akinek a szerelem mindennél fontosabb, és ezt nem úgy kell érteni, hogy farkról farkra, hanem úgy, hogy ha beleszeret valakibe, akkor mint vak ló a szakadékba, és nagyjából ennyire céloz is. A végén egyszerre öt pasival kánkánol, és kiderül, hogy mindegyik szerelme igazi volt. Az egyetlen rész, ami igazán megérintett, az volt, amikor két amcsi katona között kellett volna választania, ő meg nem akart, hanem szerette mindkettőt, hárman mentek mindenhova. Ez a felállás valahogy tetszik nekem, nem amikor verekszenek a nőért (értem), hanem amikor kénytelenek egymást is szeretni miatta(m). Ezt jó lesz elraktározni.
Gitane békésen megvárt a mozi előtt, jutalmul levittem a kolesz alatti parkolóba, a zárt tárolóba, és kedvesen jó éjszakát kívántam neki. Nagyon úgy néz ki, hogy nem fogom tudni itt hagyni.