Beküldte Raya deBonel -
Be kell jelentsek valamit, kedves reklámosok: akárkinek, akármi is volt a célja azzal, hogy a blogomat feltapinyalizza kis szakirányunk napirendjére, ha azt akarta, hogy ezentúl másképp vagy egyáltalán ne blogoljak, elbujdossak vagy szégyelljem magam, nem érte ezt el. Ahhoz képest, hogy gimis koromban hogy reagáltam le a cikizési kísérleteket (remegő ajkakkal, lehunyt szemhéj alatt villámló tekintettel, durva szavak graffitybe foglalásával, vudu-novellák írásával, hej, ha akkor láttatok volna!), fényévekkel előrébb tartok. Soha olyan jóleső ugrándozást, mint amikor erre rájöttem! Szerencse, hogy épp step aerobikon voltam.
Azonkívül rájöttem, mi a jó stratégia: időnként kiereszteni egy adagot a legbelső titkaidból, akkor majd azt fogják hinni, az nem is fontos, amit ilyen könnyen elmondasz! Kezdek megint úgy hangzani, mint társasági gerilla koromban, úgyhogy gyorsan abbahagyom. Lényeg, hogy vidáman jöttem ki az egészből.
Sőt, a látogatottság kb. háromszorosára ugrott azóta, aminek még inkább örülök! Remélem, azért van, akit elszórakoztattam, ne adj'isten később is meglátogat. Tehát: a röppályát tartjuk, öveket becsatolni! A következő megálló: Remény! /Manu Chao, mármint az utolsó mondat/
Kokoro ga tsuyokunatta. Más magyarázatot nem látok.
