Paint up

Kétszer voltam Múzeumok éjszakáján: először és utoljára. Taszít az iszonyatos tömeg a megállókban, és akkor még múzeumban nem is voltam. Talán egy-két kisebb, felfedezetlen helyre érdemes lehet elmenni. Visszatükröződni látom azt a szemléletet, mint a strandoknál: utóbbiak a III. kerületben egyszer egyeztek meg, hogy heti egy hétköznap féláron lesz a jegy, mindjárt megháromszorozódott a látogatottság. Kedves múzeumok, ne tessék sírni, hogy keveseket érdekel a kultúra, ez csak azt mutatja, hogy a magyaroknak nyugat-európai belépőket kínálni, az bizony erőteljes túlárazás.

Na de amire mi mentünk, az ingyen volt (ez az igazi magyar hozzáállás): az első paint-upot, vagyis virtuális épületfestő versenyt tekintettük meg. Nofra hallotta a rádióban (lehet, hogy én is, csak én igyekszem kizárni), de engem is érdekelt: tök jó mások fejébe belelátni, Nemzeti Galéria-méretben.

Az indulók többségében "architekturális 3D művészek", VJ-k, animációval foglalkozók voltak, és ez látszott is a munkáikon: a közönségdíjas alkotás, aminek mellesleg a sokat mondó címét (Past is prologue) egy nehezen magyarázható tuc-tuc számra illesztették rá,  inkább egy goa-partira passzolt volna; az "élő tűzfalak"-ért küzdők úgy kezelték a neobarokk oszlopos homlokzatot is, mintha egy ferencvárosi házfal lenne. További probléma volt, hogy sokaknak másfél percnyi ötletük volt a három percre. Igazán ütős zene sem volt, lehet, hogy mindenki igyekezett elkerülni a "húzózenéket", nehogy valaki más is azt válassza.

A végén pedig a pályázat kiírói maszturbáltak még egy egészségeset: a teljes épületet átvilágították, felfestették, lemosták, megtekerték. Hát az jó volt, de tőlük el is várja az ember.

A díjazáskor ötöt kiválasztottak a Szigetre, de mivel az egy szál programigazgató döntött, az első név után már előre meg lehetett jósolni a többi négyet: a színes, figuratív, (bármilyen) zene alá jól illő dolgok nyertek. A fődíjas az lett, akitől először láttunk ötletet, a második az, akinek a zenéjét megdicsérte a műsorvezető, a harmadik pedig a Kiégő Izzók csoport, akikre én csak azért nem szavaztam, mert nekik csapatban könnyebb volt, de egyébként az egyetlen csapat volt, akik történetet vittek az épületbe. Az én kedvencem, egy gátlásos, kreatív, göndör fiú, nem kapott semmit, pedig ő volt az, aki még a legeslegutolsó másodpercben is megnevettette a közönséget.

A szponzor, a vizuálpóver (csak engem zavart, hogy így mondják? bezzeg a bwinnel pont az a bajom, hogy ugyan hány magyar talál oda a bijúin pont hu oldalra így bemondásra...), kicsit beégett, mert az egyik film félbeszakadt, és "biztonsági okok miatt" nem tudtak úgy belenyúlni, hogy lejátssza a gép. A műsorvezetőnek viszont (lehet, hogy celeb, én nem ismertem fel) nagy puszi: áthidalta a váratlan helyzeteket, lereagálta a bekiabálókat, volt humora és úgy tűnt, mintha nem csak a pénzért csinálná. Caramel, szegény, akit kiráncigált a TV2 egy hatszámos koncertecskére, már jóval mesterkéltebbnek tűnt. Nofra szerint még a hangja is "megromlik", amikor rákezdi a fél-playbacket. Való igaz, én sem úgy emlékeztem rá a Megasztárból, mint aki nem bír ki egy dalt magas cé nélkül, és különben sincs egy hang sem a helyén, annyit hajlítgatja.

A futottak még vetítést csak azért nem vártuk meg, mert fázni kezdtünk és nagyon á-á-álmosak lettünk. Hazafelé még láttunk pár tömeget, akik a buszra vártak. Ilyenkor bírok hálás lenni még egy Suzukiért is.