Beküldte Raya deBonel -
(komolyan mondom, a freeblog főoldalán a "bemegyek" olyan avataros feelinget kölcsönöz a mindennapi élményeim kiböfögésének, hogy mindjárt elcsuklik a szövegtestem a meghatottságtól)
A minap azt álmodtam, hogy agyamra mentek az árvízről szóló hírek a tévében (nincs tévénk, illetve letagadjuk, és próbáljuk tisztességes áron rásózni valakire). Jött a víz, és nekünk menekülni kellett, persze állandó volt az érzés, hogy valami ottfelejtettem, ja, az egész életemet. Csónakon mentünk, a Dunán. Ott volt nagyjából mindenki, aki számít, de az esélyek nem voltak kiegyenlítettek: NLB-nek nyilván motorcsónakja volt, nekünk meg az a kis beázós sárga gumi-, amivel tavaly Zamárdiban evickéltünk monokini (tessék mondani, aki monokik, annak sötét folt nő a szeme körül?). Nofra ráadásul még ezzel is ott hagyott, hogy még kávézzon egyet valami vendéglőben. Én meg úsztam utána, hiába, álmomban nem vagyok büszke nő. De a vége biztos jó volt az álomnak, csak akkor már felébredtem.