Beküldte Raya deBonel -
Kicsit féltem, hogy mi lesz a térdemmel, de egyik ifjú tagtársam (áldassék a neve, amit már ide se merek írni, mert nem tudom, ki hogy áll hozzá a nyilvánossághoz, szóval csak így magamban áldassék) megszerelte a nyergemet, és így minden feltétel adott volt az optimális tekeréshez.
Ezen a napon már egyre közeledtünk a városokhoz, ahol pizzériák, szoláriumok és autóstanfolyamok is voltak. Utolsó említésre méltó állomásunk Kocsord és az ojjektum volt.
Személyesen Fogarasi Árpád vezetett be minket a kertjébe. Megmondom őszintén, nagyon lehangoló látvány volt: félig befejezett betonkocka, kigondolt szellőztetés és ajtó nélkül, egyáltalán semmi hatalmat nem nyújt az atomhatalmak fegyverkezése ellen. Az udvart elborították a lomok, betondarabok, művirág, vödrök, PET-palackok és egyebek. A tulajdonosnak kibújt a lábujja a cipőből. Nem olyan vidám világ ez már, mint Szalacsi bácsi idején, de budapesti geekeknek kötelező program.
Mátészalkán találtunk egy nyitva tartó szimpatikus pizzériát, ahol jól bekajáltunk. Míg vártunk a kajára, kockáztunk. Tizenegy versenyzőből, akiből sokan logika szakkörösök és/vagy műegyetemisták voltak, én nyertem! (Ha-ha, győzött a rutin, az évek meg a külföldi szakirodalom rendszeres olvasása (c/o Tudor), vagy csak az számított, hogy utolsó ellenfelem például nem tudta, hogy az egyes nagyobb, mint a hatos?)
Nyírbátorig már csupa móka és kacagás volt az út. A végén eluralkodott a jámborság (ezt azt hiszem, Yann Marteltől loptam, ő olyan rókamangusztákra használta ezt a kifejezést, akik nem zavartatták magukat a soraikat őrjöngve tizedelő tigristől): leheveredtünk Bakfark Bálint tövébe a nyírbátori katedrális mellett, és a lehetséges legutolsó pillanatig pihentünk, illetve pihent vicceket mondtunk.
A vonat hazafelé hosszú és eseménytelen volt, mindössze a foglalt szakaszba felszállni kívánó utasokkal folytatott küzdelem tette valamelyest eseménydússá. Ettünk román csokit. Elmerültem Kazuo Ishiguro eddig borzalmasnak tartott regényében, és a végét remeknek találtam. Budapesten elkapott minket egy iszonyatos zivatar, amivel csak azt érte el, hogy Jóanyám kocsiba vágja magát, és eljöjjön értem. Jól jártam. Háromfogásos kaja fogadott, lemostam magamról az út porát (továbbá egyéb, meghatározhatatlan szennyeződéseit), és hazavitettem magam.