Beküldte Raya deBonel -
Voltunk tegnap a Relaxa nyelviskola bemutatóján (még szerencse, hogy ezt nem mondták meg előre, akkor nem mentem volna, nekem ez a név a szcientológiával van egy szinten). Főleg Nofra miatt, mert nekem, köszönöm, megfelelnek a hagyományos nyelvtanulási módszerek. Van egy olyan gyanúm, hogy neki is megfelelne, mint mindenkinek, akinek van motivációja. De ez most mindegy, a kedves szeret úgy csinálni mindent, ahogy senki más. Hát, azért a senki más itt nem igaz, elég sokan jártak már ilyen iskolába, de mégis olyan ember dolgozta ki, akinek a legtöbben nem szoktak hinni. Ezért voltunk ott.
Egy kezdő olasz- és egy haladóbb angolórát "tartottak". Ezt úgy kell elképzelni, hogy a képernyőn megjelenik a magyar mondat, felolvassák, majd jön az idegen nyelvű mondat, amit el kell ismételni, közben egy karmesterpálcával hadonászva. (Eleinte azt is próbáltam utánozni, hogy a tanár pontosan milyen irányba lengeti, de aztán rájöttem, hogy az teljesen lényegtelen (a kényszeres szabálykövető énem)). A tanár még rávilágít egy-két szókapcsolatra, aztán megy tovább. Állítólag nyelvtanozás és szótanulás nélkül lehet haladni. Vannak még különböző modulok: kikérdezés, Zsonglőriskola (ami a különböző alakokat gyakoroltatja), fordítás, írás, ezeket most kihagyták.
Az én észrevételeim a következők:
1. Nekem ez a módszer semmit nem segítene, de én is úgy szeretek szavakat tanulni, ahogy jönnek, vagyis írni, olvasni, filmet nézni, és aminek kell, az úgyis rám ragad. Mondjuk ez nem annyira célravezető, ha adott dátumra vizsgázni kell, akkor viszont jöhet a magolás.
2. Csak olyan mondatok szerepeltek, ahol a magyar és a célnyelvi szórend azonos, és legfeljebb egy-két módosítást kell beleírni a magyarba (pl. "Ő építész. Szó szerint: van építész."). Én olyan mondatokkal zsonglőrködöm hivatásszerűen, ahol gyakran se a szófajnak, se a szórendben, de néha még a mondatok számának sincs halovány felebaráti érzülete sem az eredeti szöveg iránt.
3. Engem idegesít, ha elmondják, hogy van az, hogy "én repültem", de azt nem, hogy "ő repült", továbbá ha nem szólnak, hogy ez milyen igeidő. Pontosan azért, mert érzékeny vagyok a magyarul többféleképpen értelmezhető mondatok apró árnyalataira (repültem, elrepültem, repültem már, azelőtt repültem), szeretem tudni, hogy ezt milyen címkével raktározhatom el. Ezt súlyosbítja, hogy ha én olaszul akarnék tanulni, az csak úgy sikerülne, ha minden lépésnél tudatosítanám, hogy ez hogy van a spanyolhoz képest. Rettenetesen bezavar, hogy ugyanaz a szó mást jelent, az ige végéről lemarad egy betű, meg ilyenek. Mondjuk nem is akarok olaszul tanulni, most előbb a franciát rakjuk rendbe, aztán jöhet a japán, és ha elfogadható szinten vartyogom már azt is, akkor a lengyelt fogom elkezdeni, ne nézzek már mindig hülyén, ha valaki a nevem miatt rákezdi a zsebemzsescsét.
Mivel a gittegyleti listán is meghirdetésre került a cucc, szép számmal voltunk okosak a közönségben. Aztán Lacika egyszer csak jelentkezett. Aki nem gittegyletes: Lacikáról azt kell tudni, hogy egy mind külsőre, mind világnézetre némileg szokatlan férfiemberről van szó, akinek a nevével mintegy összeforrt a palacsinta, a színdarabírás és a Munkás cigi. Továbbá a hátúszószemüveg feltalálója, és egy "rövid" beadvány nála 265 ezer karakter. Na.
Arról akartam értekezni, hogy én japán módra osztom ketté az embereket. Uchi-soto, bent-kint. A gittegyletiek (az utóbbi időkig) egyértelműen "uchi": ha nem ismertem volna Lacikát, egész biztos vihogtam volna legalább magamban, miközben lelkesen előadta, hogyan tanult meg angolul, fűszerezve azzal, amit Werner Lansburgh csak "dáj-di-dáj" névvel illet, vagyis szavakat egymásba öltő elkalandozás szabad asszociáció alapján. Így viszont, ismerve Lacika intellektuális kíváncsiságát, szinte magam előtt láttam a jelenetet, amint szótanuló kártyákat vág magának (ugyanez a jelenet lejátszódott már vízbontással, margarinhígítással és számos egyéb házias kísérlettel is), és legfeljebb azon mosolyogtam, hogy mi foroghat a többiek fejében.
Még mielőtt bárki félreértené, nem lejáratni és kiszolgáltatni akarom Lacikát, számomra ő az egyik legérdekesebb ember, akit ismerek (bár nem biztos, hogy bevállalnám lakótársnak), és csodálom, hogy bírja ennyire lesz@rni mások véleményét.
Nálam vastagon működik a kettős mérce egyébként is. Akivel ismerjük (és kedveljük) egymást (hiszen ki ne kedvelne, aki ismer?), annak minden hülyeségét szeretnivaló különcségnek látom, és csak többízbeni alávalósággal tudja elérni, hogy ne ugorjak egy szavára segíteni, ne védjem meg és ne örüljek nagyon, ha felhív.
Akit viszont nem ismerek, azzal is toleráns szoktam lenni, viccesnek találom a furcsaságait (ma például egy csapat messziről jött biciklis ment át a Margit hídon, az egyiknek uszadékfa volt a csomagtartójára kötve, a másiknak grillsütő, tök boldog voltam tőle). Egészen addig, amíg a rosszindulat és/vagy az őszintétlenség szikráját meg nem látom nála, akkor ugyanis azonnal elkaparja magát az illető.
És akart még ez a poszt szólni az oroszlánokról is. Ez főleg annak szól, aki az Oroszlánkirály második részét is látta. Abban jelentek meg ugyanis a család Zordon-ágán a barna oroszlánok. Addig csak sárgák voltak a képben.
Megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy ne legyen nagyon rasszista. A sárga oroszlánok egészségesek, boldogak és jóltápláltak. Ők uralkodnak a környéken (felfalhatnak bárkit, a hülye állatok mégis elfogadják őket maguk felett állónak, sőt, leróják tiszteletüket a kis Simba előtt is. Na mindegy, nem akarok ebből holmi Gyalog Galopp-féle imperialista tirádát kreálni). Szóval, a sárga oroszlánok mosolygósak.
A barnák ellenben éhesek, soványak, csapzottak és gyűlölködőek. Alulról tekingetnek a sárgákra, és kölyökkorától képezik azt, aki majd a hatalomátvételre lesz hivatott. Pechükre a srác elég nyitott ahhoz, hogy ne kezdjen azonnal öldöklésbe. (Amint megismeri a sárgákat, kiderül, hogy semmi különbség nincs kettejük között, csak ez a gyűlölet az egyik részről.)
Az emberek között is vannak sárga és barna oroszlánok . A sárgák a "jó családból valók": nem voltak tetvesek gyerekkorukban, úszni jártak meg zenét tanulni, később nyelvórákra, gimnáziumban tanultak, és nem kellett mellette dolgozni meg alkesz apukát ápolgatni, ugyanez ment az egyetem alatt. Felnőttként nincs herpeszük meg rossz foguk, nem isznak Koccintóst, mindig van náluk pénz, vagy ha nem, hát kártya.
A barnák sokfélék. Lehetnek panelgyerekek vagy városba szakadt falusiak. Nincs pénzük felesleges dolgokra, ezért aztán amijük van, azt felesleges dolgokra költik. Nem vigyáznak az egészségükre - nem tudnak, nem akarnak - , ezért aztán sokkal hamarabb sokkal rozogábbak lesznek. Acsarognak a gazdagokra, ellenségnek meg sznobnak tekintik őket, pedig - semmi más nincs, ami megakadályozza a barna oroszlánokat, hogy vegyüljenek a sárgákkal, mint ez az acsargás. Azt nem mondom, hogy a sárgák jobbak vagy felsőbbrendűek, a kiválasztottak úgyis tudják.
Magamat raszkolnyikovi gőggel természetesen a sárgák közé sorolom, ezért a kritériumokat is úgy állapítottam meg, hogy rám illjen. Engem körülbelül arra tanított az anyukám, hogyan ne legyek barna oroszlán, ezért aztán természetesen elvárja, hogy ne is vegyüljek velük. Én pedig szívesen vagyok közöttük, kíváncsi vagyok rájuk, csak ne ugassanak már, hogy sznob vagyok.