Családjaim

Ma Nofrával és a fiaival meg egy haverjával és annak családjával voltam bowlingozni (szerintetek van annak jelentősége, hogy azt írom: voltunk, vagy: voltam?). Elég furcsa ez ahhoz képest, hogy két hete találkoztunk először Rózsában. Nekem kevésbé volt szerepem abban, hogy ilyen szintre emelkedett/mélyült a kapcsolatunk, de tudom, hogy nem mindenki viselkedett volna ilyen nyitottan, mint én. Azért is van ez, mert túl későn jöttem rá, hogy nem akarok magamra maradni, meg mert mindig elsőre tudom az emberekről, hogy szeretni fogom őket vagy nem.

Bernivel például mindig meg fog bennem maradni egy vékony kerítés, amit az alkohol hajlítgat, megdöntöget, de nem rombol le. Ő mindig egy kicsivel magasabb alapzaton lesz az én fejemben, mint én, mert "előrébb" tart, tapasztaltabb, dolgozik is, meg minden.

Nofrára már most rábíznám az életemet (rá is bízom, amikor beülök abba a repedtfazék hangú szamuráj-járgányába), mert első látásra tudtam, hogy ő egy nekem való ember. Mizsáról is tudtam, Tudorról is tudtam, ahogy annak idején a kalózokról is. Most nem fogok mindenkit felsorolni, de ha valakit érdekel, hogy őt melyik csoportba sorolom (ajjaj, ezek után aligha meri majd bárki is a véleményemet kérni), meg fogom neki mondani.

Szóval bowling. Nofrában nem csalódtam, ami a gyereknevelési módszereit illeti: magabiztos, egészséges, nagydumás kissrác mind a kettő. A tizenöt éves már dohányzik is, és egyiknek se kell szappannal kimosni a száját, ha kiesik rajta egy... (na, hát tudjátok, mi). Jó kemény a kézfogásuk, nem is csoda, mindketten aikidóznak. Azért ez valahol szép. Akkor ha én Nofrának Hugi (ez is érdekes fejlemény, tekintetbe véve a két hetet), akkor nekik nagynéni? Jáj.

Hogy még tovább fűzzem a családi gondolatok fonalát: én annak idején még nem mertem tegezni a nagybátyáimat és nagynénémet. A mostani kölyköknek már természetes. Nem bánom én ezt a tegeződést: annyival emberközelibb, meg aztán miért kellene máshogy hívnom egy embert, sőt, az összes mondatomat másképp fogalmazni amiatt, hogy kevéssé ismerem, esetleg csak ő felejtett el erre engedélyt adni, pedig egyáltalán nem bánná? Tisztább helyzetnek tartom az általános tegeződést, ezért is jó nyelv az angol és a japán, pláne az utóbbi, ahol a barátaikat is képesek hosszas hajbókolással (szakszóval: yoroshiku-zéssel) adjusztálni.