Beküldte Raya deBonel -
Mondjuk több valamin is. De ezt többekkel is megbeszéltem. Mármint az elméletet.
Adott egy lány. Történetesen okos, szép és céltudatos. De ha nem lenne az. Mindegy. Szóval egy lány. Előbb-utóbb lesz egy fiúja (ez elkerülhetetlen). Évekig minden oké. Aztán a fiú kitalálja a következő rettenetesen béna kifogások egyikét:
- élni akar (értsd: dugni minél több nővel)
- egyedüllétre vágyik
- nem akar elköteleződni
- a munkájára összpontosít
...
Satöbbi, a lista hosszú. A fiú, érezvén, hogy ez azért elég gyenge, hozzátesz még egy-két megjegyzést, amivel porig rombolja a lány önértékelését (túl sokat dolgozol, túl keveset szexelünk, túl szőke vagy, ellaposodott a kapcsolat), és pár hónapra eltűnik. A lány életéből nem feltétlenül, csak épp mellőle.
Ez még eddig oké: pofára estünk, rosszul választottunk. A slusszpoén az, amikor ez a hím (férfi?) vissza akar jönni. A lány semmit se változott, ugyanolyan szőke, ugyanannyit dolgozik, csak talán kicsit erősebb lett az átélt sokktól (igenis sokknak lehet nevezni, ha egy alapvetően jó párkapcsolatból az egyik fél mondvacsinált okokkal odébbáll), és nem érti. Jóhiszeműen visszafogadja, vagy beint neki? Hányszor?
Még mielőtt megkérdeznétek: nem rólam van szó. Még nem próbálkoztak nálam ilyennel, de szeretném azt hinni, hogy nem is hagynám, mert többre tartom magam. Ha valakinek nem voltam elég jó, pár hónap pont elég, hogy elhitessem magammal: ő sem volt elég jó nekem. Nem hiszek az újramelegítésben. Egyébként pedig felháborít a gondolat, hogy a férfi, amikor neki tetszik, jöjjön-menjen, ki-be járkáljon az életemben, és persze elvárja, hogy mindig megvárjam. Nem enged továbblépni, de ő közben éli a saját életét. Nem mentség, hogy én is élhetném. Mert én nem akarom. Ha választok valakit, akkor nem kacsingatok ezerrel kifelé, hogy kiről is maradok le emiatt (persze dehogynem, életem minden területén ezt csinálom, de próbálom lenevelni magam erről). Mára már eljutottam odáig, hogy lehet, hogy rossz döntés, de legalább az én döntésem.