Beküldte Raya deBonel -
A második napunk egy klassz reggelivel kezdődött: háromcsillagos aparthoteltől nem is vártam volna (igaz, némileg ők is bajban lehetnek az identitásukkal, mert edények például nem voltak a szobában), hogy gyümölcstállal, melegen tartott párolt zöldségekkel és camembert sajttal is készülnek a szokásos kifli-zsemle-sajt-felvágotton kívül.
Felvidulva és feltankolva ügettünk át a Kampa-szigetre, ahol állítólag a Lennon-fal található (1980-ban fújták eredetileg, aztán a turisták még rontottak rajta kicsit), de ezt nem sikerült meglelni. Ellenben egy igazán gusztustalan modern művészeti alkotást láttam, lefényképeztem nektek, hátha a közös emésztés majd kiböffent neki valami értelmet.
És persze az irányba állónak fényesre van dörgölve a háta, bele se merek gondolni, miért.
Következtek a szokásos látnivalók: Károly-híd...
...propelleres Szent Ágostonnal...
...Szent Cirillel és Metóddal, az Isten áldja nevüket...
...és egyéb nyalánkságokkal. Például itt ez a kakas:
Ez egy középkori történetet mesél el, amikor egy mensás a kesztyűjében két plusz kockát rejtegetett, mert így akarta megnyerni a játékot. A hajnalba nyúló játszmának végül az vetett véget, hogy a kakas elkukorékolta magát, mire a játékos megijedt és a kesztyűjéből kiestek a kockák. Büntetésül nem fenekelték el.
Megkímélek mindenkit attól, hogy a tömegben kelljen várnia az egész órát: így néznek ki az apostolok, amikor felvonulnak a csillagóra fölött. Utána még egy piros-sárga ruhás trombitás minden irányban kinyilvánítja mestersége címerét, majd integet a hujjogató turistáknak.
Mi persze 10 óra után 2 perccel érkeztünk a térre, így kénytelen voltam egy Dalí-kiállításon elütni az időmet, míg a szüleim kényelmes, melegített teraszon forralt bort ittak. Jaj, én szegény. Nem csak kerámiákat láttam szép, gömbölyű fenekű lovakkal, hanem szobrokat és litográfiákat is (köztük egy olyan, hogy mind a 12 különböző szín, amivel nyomták, külön papíron szerepelt, én nem tudom, hogy rakta össze azokból a foltokból a vállán sziklát tartó titánt, asszem, ezt hívják művészetnek). Összekötötték a kiállítást egy másikkal, ami Václav Chochola fotográfusnak állított emléket. Egyszer bekéredzkedett Dalíhoz, és rögvest lefényképezte egy tojással, egy görbe karddal vagy épp a Nap modelljével, vagy a nap modelljével, Amanda Learrel. Nem tudom egyébként, mit akart az öreg bajszos attól a fiatal tyúktól, gyönyörű felesége volt. A festőknek van ízlésük.
Ugyanabban az épületben egy Mucha-kiállítás is volt, megnéztem, de a barcelonai után nem volt az igazi. Túl sok volt a képeslap meg a szláv képsorok, amik közel sem olyan dekoratívak, mint az unalomig ismert Évszakok, Drágakövek és Sarah Bernhardt-ok, aki, a fényképek tanúsága szerint, szintén egy ribanc volt. Mucha egyébként átszövi Prágát, a Reprezentációs házban freskói, a Szent Vitusban pedig általa tervezett üvegablakok vannak.
No hát ezt muszáj volt.
Alenka! Fájdalom. Említettem már, hogy utálom, ha olyan szinten se tudok kapcsolatba lépni egy néppel, hogy minimálisan megérteném a falfirkákat? Itt csak egyet értettem, de az is latinul volt.
Az ebédünk tanulságos élmény volt. Amíg én Mucha-ügyben tájékozódtam, a szülők kiszúrtak egy "hangulatos" éttermet. Amikor megláttam (mint fent: hatnyelvű étlap), már fogtam a fejem. Szerencsére amint leültünk, a mellettünk lévő asztaltól odaszólt egy magyar család: nyulat ne együnk. Hát azt amúgy sem eszünk, mondtam, de miért?
Oltári savanyú képpel ültek ott hárman (mindannyiuk előtt egy fél nyúl! ami ilyen prémes meg ugribugri volt, mint ez itt a szobámban! NYULAT RENDELTEK! HOLTAN, MEGNYÚZVA, MEGSÜTVE (mikrózva, mint azt a fickó hozzátette). Állítólag az abszint príma volt, a kaja viszont ehetetlen. Megköszöntük a tájékoztatást és angolosan távoztunk. Siedelmünkkel sikerült még egy társaságot elriasztani. A rossz hír gyorsan terjed, fiúkák!
Végül, mivel erősködtem, hogy azt nem lehet kihagyni, az U Flekuba mentünk. Üsse kavics, ha turistacsapda, ez megéri a feelinget. Ez a harmonikás bácsi a giccsek giccse volt, az Akácos utat is tudta (el is húzta a képen látható magyar társaságnak), és üres mosollyal csinálta végig a délutánt... meg az estét, meg a másnap delet... ki tudja, hány éve.
Na mindegy, az egész ilyen sötét, faburkolatú hely volt, állítólag 1200-an tudnak inni benne. Isteni barna sört mérnek (még nekem is ízlett, életemben nem ittam annyi sört, mint aznap), és már vagy ötszáz éve. Ja, és kacsa is volt, knédli, meg káposzta, úgy befaltam, mint a sicc. Rendelni nemigen kell, ha látják, hogy üres a korsó, már hozzák is az újat. Hárman nyolcat tüntettünk el (plusz három Becherovkát). A minden utazáson szokásos kitűzőmet ezúttal itt vásároltam meg.
Visszafelé még adtunk az élvezeteknek. Ki tudjátok találni, milyen ízűt vettem? Aki jó kalóz lesz, még talán meg is kóstolhatja. ;-)
A már megismert, megszeretett 22-es villamossal visszamentünk a Várba, hogy tényleg megnézzünk valamit, de a Szent Vitus négykor bezárt, az Aranyművesek utcája viszont kinyitott. Amúgy belépőjegyért lehet megnézni, pedig semmi más nincs bent, mint szuvenírárusok.
Volna néhány korszakalkotó ötletem a turizmus forradalmasítására. Először is: legyen betiltva mindenkinek, kivéve nekem és szűk környezetemnek. Ez mondjuk azért nem jó, mert az összes múzeum, étterem és szálloda bezárna. De ha már ez nem megvalósítható, legalább dugják el a szuvenírárusokat valami olyan helyre, ahová épeszű turista nem megy el, mert nincs ott semmi. Mindjárt több kedvem lenne "Czech me out!" meg "I love NY Prague" feliratú pólókat venni, ha nehéz lenne megtalálni!
Signore Inflagranti de la Felsarva-Zott címere
Aznap este nem is mentünk vacsorázni, mert az U Fleku-beli cseh konyha meg anyukám gondoskodási ösztönének remekei (mangalicakolbász, feketeerdei sonka, parmezán, trappista, mogyoró héjában és tzatzikiköntösben) eltelítettek. Vettünk hat üveg sört, ittunk még Madeirát, ettünk chilis csokit és dugig lakva lefeküdtünk.