Beküldte Raya deBonel -
Előzetesként le kívánom szögezni: Megítélem és nem Elítélem (Tudom paraszthajszálnyi a különbség, de mégis különbözik.)
Tegnap sokadszor voltunk az SM’s Cafe-ban, én kicsit később érkeztem így volt lehetőségem (már sokadszor) kicsit kívülről szemügyre venni a Társaságot. Távol álljon tőlem hogy közülük bárkiről is véleményt mondjak, így amit most írok az szigorúan az én szubjektumom görbe tükrű képalkotása.
Szinte végig szótlan voltam, figyeltem, észrevettem… megláttam…
Nem szeretem a BDSM, sado-mazo és eme csoportba tartozó, most újkori divatját élő viselkedési formákat. Játék a tűzzel. Keserű, kiábrándító játék. Mikor már nem tudsz magaddal mit kezdeni, érzed hogy szakítanál a megszokottal, érzed hogy a mindennapjaid fojtogatóan szürkék. Amikor úgy kelsz fel hogy megint egy nap mit el kell viselned..., mikor kielégületlen a lelked s hited lett hogy érzéseid belefásultak a mindennapok tompa fájdalmába, vagy éppen a napi ’csatáid’ végén jó lenne ha már nem te irányítanál…
Általában ilyenkor tud betörni belső köreidbe ez a szubkultúra, ilyenkor fogan meg egy apró mag mi kihasználva a helyzetet behálózva elréveszt.
Agresszív vagyok, tudom magamról és nem tetszik, de mégis jó hogy ez van.
Mikor belépek egy ilyen klubba, mindig fanyar mosolyoghatnékom támad. Játszanak a tűzzel, játszanak a fegyverekkel és eljátsszák a fájdalmat, a kínzást, a megaláztatást, a tehetetlenséget… (bár vannak hiénák is, akik csak a helyzet adta lehetőségeket keresik saját pillanatnyi céljaik eléréséhez).
Nekem ez nem játék, én nem tudok felhőtlenül szórakozni mikor ezek kerülnek terítékre. Nekem az agresszió az agresszió és akkor a levegő megtelik a félelem szagával, érzed a vér jellegzetes ízét. A fájdalom csontig hatol, az elme megdermed. A domináns valóban domináns, nem csak belebújik egy szerepbe. Ha ellent mondasz neki azt kockáztatod hogy nem éred meg a másnapot. Farkastörvény az egyetlen mi érvényre jut, s nincs pardon.
Az elme elborul és önzővé válik, nem ismer mást csak a pillanatnyi célját, nem érdeklik az eszközök, nem érdekli senki és semmi, és végképp nincs „menekülő szó”.
Ez nekem nem játszótér, ez számomra hadszíntér. Véres csaták maradványainak rothadó szagával, keselyűk s varjak marcangolásával, hiénák s sakálok kósza portyázásával. Olyan hely ahol végképp nem hajtod álomra fejed.
Ilyenkor figyelsz, érzékeid pattanásig feszülnek, a hangokból, neszekből tudod ki hol van körülötted. Megérzed a másik bűzös gondolatát, izmaid pattanásig feszülve mégis lazán hogyha elméd parancsol ugorhass… És ekkor füledbe cseng egy kéjes, vélt erotikától csöpögő lihegés, egy sóhaj, egy vágy… Mikor egy kupac trágyán rózsabimbó pattan szét. Első lendületében még érzi hogy az olajának mámoros illata elnyomja az átható bűzt, aztán megadja magát a helyzetnek és döngicsélő méhek helyett már beéri a döglegyekkel…
Nekem ez nem célom, bár utam áthalad rajta mégis lepereg rólam.
Agresszív vagyok, tudom, érzem s értem miről beszélek.
Ha Te megtalálod pillanatnyilag ebben a kéjt legyen. Nekem a keserű az valóban keserű s már egy csepp is bekapcsolja azt a receptort, ami Nálad valószínűleg még nem jelez.
Én tudom hogy a medve egy fenevad és nem jajdecukikismaci, hát ne csodálkozz ha egyszer csak leharapja a fejed…