Return

Hazafelé jövet megálltunk egy kicsit a Cote d'Azuron (Maitai sznobériát jelző szokott gesztusával röviden hajába túr, és raccsolásra igazítja elismert szinkronrendezők szerint is cakkos száját). Megnéztük a kisebb-nagyobb jachtokat, de lefényképezni nem mertem mindegyiket, nehogy működésbe lépjen a snapshot-védelmi rendszer. Lövés az lövés, amint azt a Sötétkamra óta tudjuk.

A tenger, avagy "tanzsé", ahogy a franciák mondják, ily zöld

Polip ropilén, az hagyján, de ennek karórája van.

Olyan hihetetlen, hogy egy napja még ott voltunk!! Szuvenírbe hoztunk bio fügelekvárt, meg egy napi kenyeret, paradicsommal, fokhagymával meg egyéb ínyencségekkel, na, azt pont Nizzában pusztítottam el. Csodás-csicsás palotákkal van az egész tele. Képzelem nyáron. Nem, inkább tavasszal, akkor kéne eljönni ide, amikor még nincs dugig turistákkal, és szeles nap is éppúgy akad, amikor a kis lélekvesztők élvezik a tengert leginkább...

Amúgy nekem nem kellenének azok a nagy jachtok. Csak egy olyan barát, aki néha meghív a sajátjára.

Miután ezt a játékvárost elhagytuk, vezettünk sokat. Egyszerre csak a repülő tégla köhintve megállt. Elfogyott a benzin (Sutyi - három). 310 kilométer alatt felzabált egy teljes tankot. Azért erre nem számítottunk. Szerencsére Jar-jar és családja - olasz anyanyelvi szint, Padova környékén igen hasznos) intézkedtek, beszéltek az öt perc után (!) kiérkező autópálya-felügyelettel és a tíz perc (!!) múlva megjelenő rendőrökkel, és hoztak benzint, kannában, tölcsérrel. Azóta büdös a csomagtartó, de legalább hazaértünk.

Fél hatkor gördültünk be Typhoonék elé, akik, mivel aludtak, postán, bár személyes kézbesítéssel kapták meg nagyjából a nap közepén okafogyottá vált walkie-talkie-jukat, a boxszal meg keresztbe tettünk nekik - a saját garázsukban. Hát így végződött.