Indulááás

Megjöttem hát, és az egyhetes szünet örömére hosszas, képekkel tarkított bejegyzéssel kezdem az idei évet.

Elsején némi délelőtti ájuldozás után, félálomban pakoltam össze, így nem csoda, hogy itthon maradt a szendvicssütő és a vízforraló. Mint kiderült, szerencse, mert már a kettőnk cuccával a röhejesség középfokáig volt pakolva az autó, és akkor még jött Sutyi (kis ember, nagy zsákkal), és a kocsi tetejére egy csurig buggyantott síbox. Komolyan mondom, a másfél évvel ezelőtti ladás túra ehhez képest, Typhoon szavaival élve, lóf@sz meg esti fény volt. Váltani csak hegedűshöz illő oldalsó tokaszorítással lehetett, könyök a nyakba satöbbi. A kéziféket rendszerint Nofra húzta be nekem.

Családi Wagon R-ünk, más néven a repülő tégla, este fél 7-kor gördült ki a bázisról, és nem gyorsult számottevően. Felváltva vezettünk, ettől függően a sofőr mögött ülőnek kényelmes, avagy kényelmetlen ülés esett. Olaszországban ért minket a hajnal.

A csapatépítés ott kezdődött, hogy száz kilométernyi gyomorforgató szerpentin után felkanyarodtunk Pra Loupba, ahol is Typhoon a maga vadítóan nyers stílusában lebrékóbrékózta nekünk, hogy "itt vartyogott valamit a csigazabáló köcsög, kérdezzétek meg". Maitai ugyanis szintén vartyog valamelyest Dumas és Montesquieu ékes nyelvén. Jelesül annyit jegyeztem meg a hegyi csendőrnek, hogy "La Foux?", mire közölte, hogy valami fermé, illetve négy óra. Ezt nem akartam elhinni.

Jobban megnézve Európa-térképünket, csakugyan figyelt egy Jul-Oct felirat az adott 16 km-nyi hágón (később egyébként síeltünk rajta). 160 km-t kellett kerülnünk, festői francia falucskákon át, az édes jó anyjukat nekik. Mindenesetre egy fonetikusan "dinnye" néven emlegetett településen megebédeltünk (nagyon művészi, muskátlikkal díszített fogások voltak), és nyugtáztuk, hogy ebből aznap már nem lesz síelés.

Ezek után még úgy két órát tévelyegtünk CB-kapcsolat híján az éterben is árván, Allos település 1400, illetve 1500 méteren fekvő részén. Typhoon makacsul valami alagutat emlegetett, mi pedig bejártuk az utolsó tyúkólat is, mire kiderült, hogy emelkedni kéne még 300 métert.

Itt szúrnám közbe, hogy hihetetlen tájakon jártunk. Az ember nem is gondolná, hogy egyszeri magyarként, gyakorlatilag bagóért milyen helyekre eljuthat...