Macskajáték

Tegnap a Macskajátékot láttuk Jóanyámmal. Ő már látta, én már olvastam, mindenesetre mindkettőnknek voltak elvárásai. Én például nagyon kíváncsi voltam, hogy oldják meg a történet végét, amit én már papíron se értettem (SPOILER: meghal vagy nem? melyiket álmodja?).

A szereposztás olyan volt, amire azt szokták mondani: parádés. Ugyan a szereplőknek csak a felét láttam már másban is (Molnár Piroskát, Pogány Juditot, Békés Italát - na, őt többször is, mint szerettem volna...).

Az előadás szinte betűre követte az eredetit. Volt, ahol ez nem tetszett, például a fényképet, amiről később annyit beszélnek, nem kellett volna Pogány Judittal elmeséltetni. Ennek ellenére voltak érdekes gondolatok a megvalósításban. Az egész színházon érződik egy "mi kutyánk kölyke" hangulat, minden széknek neve van (én Payer Andráson ültem), a nézőtér alacsony, a színpad kicsi, a díszlet nem mozdul. A szereplők végig ugyanabban a ruhában voltak, ami a béna Gizán még elmegy, de amikor sokszor pont az a lényeg, hogy Orbánné új ruhát vett, vagy átfestette a haját, akkor azért egy parókával jelezhették volna. Jópofa volt, hogy elég gyakran nyúltak a lemezjátszóhoz, nyilván a zene nem onnan ment. Amit furának találok: miért hagyják benne a szövegben, hogy Egérke pattanásos, ha egyszer a színésznőnek jól láthatóan makulátlan bőre van? Ugyanígy Csermlényiről annyiszor elhangzik, hogy milyen kövér, aztán Végvári Tamásnak akkora pocakja sincs, mint Nofrának.

A szereplők közül egyébként Molnár Piroskát (Giza) és Csomós Marit (Paula) találtam odaillőnek, nekik volt az arcukra írva a karakter: előbbi méltóságteljes, nyugodt nagyasszony, utóbbi alamuszi, kiöregedett csinos nő. Békés Italát meg se ismertem. Tudni kell, hogy hónapokig jártam a "Gondolatiskolájába", amivel Földessy Margitot akarná majmolni, de a dolog kimerült hatvan éves sanzonok betanításában és Hair-re történő balettozásban. Na mindegy. Azt hittem, a hangját már ismerem, de itt máshogy jelent meg. Neki bezzeg jutott paróka, és egész meggyőzően tudta adni a rideg, zsarnok, öreg anya szerepét. A sántítást nem tudom, hogy játszotta-e, de akkor nem jól.

Az örkényi abszurdot sikerült itt-ott becsempészni az előadásba: Ilus például, aki az eredeti sztoriban nem tolmács, csak sok nyelven tud, itt mindjárt azzal köszönt be, hogy három nyelven elmondta a magfizikus-konferencia üdvözlő szövegét (jelzem, spanyolul a conferenciával egyeztetni kellett volna az organizado-t, de ez már szakmai ártalom). Józsi pedig, egészen groteszk légyszemüvegben elkezdte énekelni, hogy mama-mamma-mma-ma-mma.

Persze nem én lennék, ha nem találnék ebben is egy kulcsmondatot: amikor Giza lemondóan közli, hogy mit oktassa ő a húgát, amikor annak volt bátorsága kockáztatni és hibázni, miközben ő csak féléletet élt. Lehet sajnálni, lehet ütni, lehet lenézni azt, aki botladozik a maga választotta ösvényen, de letéríteni róla, cserébe a biztonságért, az unalmat-nyugalmat adó gazdagságért, nem érdemes.