Beküldte Raya deBonel -
Átmentem utazósblogba. Mit van mit tenni, én igazán szeretnék egy helyben ülni, de mindig adódik valami. Ha nem munka, akkor mensás program, ha az sem, akkor a dán Juan csinál valamit. Most például a Kanári-szigeteken járnak, és ott maradtak annyi ideig veszteg, hogy érdemes volt repjegyet venni.
A szigetről annyit kell tudni, hogy az időjárás teljesen bipoláris. A tengerparton ez fogad:
A hegyen meg, ahol átjöttünk, lezárták az utat, és a rendőr mutatta meg, hol parkoljunk, ha a havat szeretnénk látni.
A növényzet ennek megfelelően zöld és változatos: pálmafák, banán, aloe vera, kaktuszfüge, pozsgások, citromfák... végül is ez már Afrika, ha nem is annak látszik.
Hogy mi történt, arra a festett barlang és a köré épült múzeum ad választ. A szigetekre Afrikából települtek be emberek évezredekkel ezelőtt, és ott nyugton voltak és élték kőkorszaki életüket egészen a 15. századig, amikor is a konkvisztádorok megjelentek, és lezongorázták a szokásos kottát: békével jönnek, letelepszenek, megállapodnak, megszegik, erősebb kutya. A 30 ezer őslakosól 200-nak engedték meg, hogy ott maradjon, azokat is megkeresztelték és felöltöztették, a többieket elvitték rabszolgának vagy megölték. Fura, hogy az első világháborúig semmi nem számít népirtásnak, az mind történelem. Azóta, ha ilyesmi történik, kényesebbek vagyunk rá, az érintettek pedig egész sokáig szégyellik. Itt meg múzeumot emelnek szegény kihalt vadaknak.
Egy ilyen csarnokot építettek az ásatás fölé. Magában a festett barlangban (ahol pár méternyi geometrikus minta van 3 színnel) nem szabad fotózni.
Ha még visszább megyünk a történelemben, akkor vulkánokat látunk. Kitörnek, mint a földkéreg pattanásai, aztán begyógyulnak. Ebből lett ez a szépséges kaldéra is.
Lementünk egész az aljára. Ott valami okból szőlőprések voltak. Pedig itt nem igazán terem bor, kézműves sör még csak-csak. Meg kávé! Van egyetlen város, ahol megterem a kávé.
Egyébként épp karneváli időszakban kaptuk el őket. Ezt irtó komolyan veszik, mindenki az utcán nyomul, kisbabáktól öregekig beöltözve, zene szól, isznak, éééééééééj Macarena!
Tudnak élni.
Azért minket se kellett félteni. Mindjárt azzal indítottunk, hogy nyelvi képességeimet felhasználva megszereztük a dán Juannak teljesen jogosan járó nyereményt, amit még az előző hétvégén nyertek: 32 euró értékű Spar-terméket. Volt abban tonhal, tusfürdő, vécépapír, chips, mindenféle, amit nem tudtunk használni, de legalább jó nagy szatyrok voltak, és addig is vettünk ötféle tonikot a ginhez, amíg összeszedték nekünk. Így aztán főztünk, ettünk és ittunk sokat.
Nem tudtam, hogy Gran Canaria a skandinávok menedéke, egész városok szerepelnek dán és svéd feliratokkal, van finn kajálda és szupermarket, és svéd énekeseket is hívnak. Kicsit skandináv beütésű volt a Novo is, ahol Maspalomasban kajáltunk.
Ez igazából négyféle előétel: tonhal carpaccio, füstölt kacsaszivar eszpresszómártással, cukkiniravioli és gesztenyeleves.
Ez pedig a desszert egy "melegek vagyunk, és büszkék" kávézóban, ami kábé a meleg pasik találkozóhelye lehetett, mert rajtam kívül nem voltak nők. Ha nem lenne nagy betűkkel az étlapon, én ki nem néztem volna a két nagydarab, tetovált olaszból. A kávéra számítottam, hogy finom.
Egy tündéri Airbnb-ben laktunk, egy Valsequillo nevű faluban, ami leginkább a sajtjairól híres, más nem nagyon történik ott, még a tej is megalszik. Házigazdánk újonc volt, ezért nagyon figyelt rá, hogy minden tiszta legyen, és mindenünk meglegyen, egy üveg bort is bekészített. Inkább egy kis napot intézhetett volna, mert a medence így elég kiábrándító volt.
Ő Chichi, vagyis fogalmam sincs, hogy hívják, de a házhoz tartozott. Csivava keverék lehetett, de pont úgy reszketett félelmében. Velem végül megbarátkozott, de a dánt messziről elkerülte, lehet, hogy feminista a kutyus.
Valentin-napra igazi nyálas programot találtunk ki, elmentünk a Sioux City-be, ami eredetileg egy westernfilm díszlete volt, aztán úgy maradt. Jogilag feddhetetlen a vállakozás: amit a brosúrán állítanak, az úgy is van: pont annyi kaszkadőrmutatvány, bölény és ló van, amennyit ígérnek. A jegyszedők átvedlenek színészekké, közben a szuvenírbolt zárva tart, aztán az ebédlővel együtt kinyit. Hatékony, nem mondom. És egész jól néz ki.
Enyhén sztereotip környezet.
Persze nem hagyhattuk ki a tulajdonképpeni tengerpartot sem. A szigetek mindig is arra játszottak, hogy aki átkel az Atlanti-óceánon, az áthalad itt. Ez a mai napig így van.
Ezek pedig a kishajók rajzai, amiket felpingálnak, mielőtt nekivágnak. Látható, hogy van, akinek többször is sikerül. Novemberben nekünk is lesz, de ez már egy másik bejegyzés tárgya.