Beküldte Raya deBonel -
Olcsó volt a Ryan, úgyhogy kijöttem egy lakásavatóra. Azt még nem tudom, hogy az hogy néz ki, de akinél alszom, az egy ilyen Corvin-negyed szerű helyen lakik, funkcionális, fehér bútorai vannak (bár zuhanyfüggöny, sőt, egyáltalán függöny még nincs), furcsa, laboreszközökre emlékeztető kávéfőző cuccai (és egy I'm the one who knocks lábtörlője, én vagyok naiv?), és... egy bendzsó, egy gitár és egy balalajka. Lehet, hogy egy mandolint is rejteget valahol. Ja, és konkrét, felhúzos kakukkos óra is van.
A furcsaságoktól eltekintve imádnivaló egy város. Mindenhol, értsd, tényleg mindenhol bicikliút, bicikliparkoló, és biciklik. Én is kölcsönkaptam egyet, teljesen jól működött, csak a váltót jobb volt nem bolygatni, és a hátsó fék rángatott ütemesen. Meg amúgy kicsit magas volt, egyszer beleborultam a Flixbusról épp leszálló turistacsoportba, és egyszer megszánt valaki és kinyitotta nekem a zárat a hozzá való kulccsal, mert nekem tíz percig nem jött össze. Amúgy gyönyörű, magas, szakállas, hosszú hajú hipster férfiak tekeregnek mindenfelé, ezidáig hiába szuggeráltam őket, de hátha még elüt egyszer valamelyikük.
"A szerves hulladék nem nagy kunszt", nemrég kezdték külön gyűjteni, erre a célra mindenki kapott egy kis zöld vödröt, és most népszerűsítik. Annyira tetszett ez a citylight, hogy szabályszerűen vadásztam rá, mindig pont elforgott, mire le tudtam fotózni.
Röhej, hogy már hatodszor vagyok itt, de eddig egyetlen múzeumba sikerült elmenni, az is a városon kívül volt. Ezt most pótoltam, egy délután alatt lezavartam a Ny Carlsberg Glyptoteket, a Charlottenborg Palace-t meg a Dizájnmúzeumot.
Ilyen a Glyptotek középső udvara. A Carlsberg sörgyár tulaja építtette, hogy legyen hova tenni az irdatlan kollekcióját egyiptomi figurákból, római szoborfejekből és egyéb cuccokból.
Akkoriban az volt a luxus, ha valakinek volt orra.
Pedig itt van mind! Illetve ezek pótlások, amikről először azt gondolták, jó ötlet, aztán úgy döntöttek, hogy eredeti állapotukban állítják ki a fejeket, amiknek egy része persze rozsdás lett a pótorrokal rögzítő szögektől. Hát így sikerült. Az a darab, aminek még szeme is van, az a Commodus, aki a Gladiátorban a rossz csávó volt.
Besnard: Szirén, ez már a francia festészet 1700-tól 1960-ig.
A halál és a lányka. Egész galériák voltak tele márványszobrokkal, az előtérben előrelátóan egy hatalmas márványtömb, illetve kisebb darabok, amiknek a fogdosására kifejezetten bátorítják a közönséget. Volt egy műhely is, ahol lehetett restaurálás céljából szétszedett gipszszobrokat is látni.
Kilátás a tetőteraszról: a szomszédos Tivoli.
Rajongók boltja: Nagy Lebowski kollekció.
Patyomkin-graffiti, amíg a metró épül.
Szeretek kortárs múzeumokba menni a nagynemzeti típusúak helyett, elvileg a dán Juan is, de ezt nem ő ajánlotta, hanem egy francia MY-SIG-es, ő is úgy, hogy amikor ott járt egyszer, bejelentkezett a Facebookon, minekutána az összes ismerőse megnézheti, hogy merre járt. Nem bántam meg. Volt egy elég megrázó kiállítás egy bizonyos Ovartaci művészetéről, akinek az életútjával megküzdött az angol nyelv, mert férfinak született, középkorúként nővé akarta operáltatni magát, ezt nem engedték neki, erre megoldotta házilag. A szövegek hol he-ként, hol she-ként aposztrofálták. Amúgy fiatalon barangolt egy darabig Dél-Amerikában és hallucinogénekkel kísérletezett, szerintem emiatt kötött ki aztán az elmegyógyintézetben, ahol több mint 50 évig élt. Finoman szólva nem tűnt boldognak, és a munkái is elég hátborzongatók, de ugyanakkor borzasztó következetesek is.
Zseniális módon üveglapok között vannak kiállítva a naplója oldalai. Félig egyiptomi, félig földönkívüli ihletésű figurái vannak, sok dzsungellel, japán, dán és spanyol feliratokkal.
A másik kiállítás Tori Wranesé volt, és ez végre nem nyomasztó volt, hanem valahogy vidám, még a rusnya trollfigurákkal és feldarabolt plüssbálnákkal együtt is. Kicsit benne volt, hogy bármi megtörténhet.
Vetített troll, kitömött farmerok.
Futópad tolószéknek.
Volt még egy kiállítás, annak a koncepcióját nem igazán értettem, de ha valamiben hologram volt, vagy 3D nyomtatás, akkor ott helye volt. A kedvencem egy Nesting című volt, ami igazából egy átlátszó műanyagtojás, és egy hozzá tartozó hosszú és grammra kigondolt definíció, ami fityiszt mutat a mai szülesztős, biztonságra vágyó, nemeket egymásnak ugrasztó hétszentségnek.
Kedvenc mondatom: a szabadság üzletszabályzatát gondosan át kell tanulmányozni.
A harmadik a dizájnmúzeum volt, ahol székek, textilek és Erik Mortensen divattervező ruhái voltak. Utóbbi a Balmainnek, majd Scherrernek dolgozott.
A kis fekete.
Estélyi kismamáknak?
Arany Gyűszű-nyertes kollekció, reneszánsz ihletéssel.
A székek egy egész hosszú teremben, kivilágított fachokban sorakoztak. Emlékszem, Hágában azt mondták, hogy régen a szék volt a standard próbatétel, mindenkinek azt kellett tervezni, viszont azt is mondták, hogy ma már nem ez a menő, hanem a szociális dizájn, vagyis amikor menekülttáboroknak, hajléktalanoknak vagy efféléknek tervez az ember valami tényleges megoldást. De asszem, most már értem, miért megszállottsága a dán Juannak is a formatervezett szék.
A híres, letisztult dán dizájn pedig igazából Japán. Nem is tudtam, de nagyon tudatosan épített kapcsolatok voltak a két ország között, direkt mentek ki dánok azért, hogy inspiráció céljából japán lakkozott tálkákat, textileket és - mi mást - székeket hozzanak.
Persze nekik is volt szecessziójuk.
Ezek meg már a mai székek, makraméból például.
Bortartó állvány.
Este egy GLT-s csajjal mentem sörözni, a változatosság kedvéért amerikai volt, mint ott szinte mindenki, egy barbecue-s helyre mentünk, ahol a kaják felét nem is értettem, de már csak az Agymenők miatt muszáj volt megkóstolni a brisketet, yuzus sörrel.
Utána még beestem egy diákkocsmába a többi mensás közé. Ezt úgy kell elképzelni, hogy konkrétan az egyetem aljában van vagy hat bár, és elvileg csak diákok mehetnek be, gyakorlatilag senki nem nézi. Szar zene megy, és rossz koktélokat csinálnak. Itt ültünk, amíg fél egykor ki nem dobtak, akkor felültünk öten három biciklire és elmentünk egy felnőtt bárba, ahol jó koktélokat adnak baromi drágán, szar zene van, az is csak azért, hogy pont ordítva lehessen csak beszélgetni, és ott ültünk... asszem 4-ig. Elmagyarázták, hogy a fiúk azért hajtottak két túlsúlyos és ostoba lányra lelkesen, két órán keresztül, mert a szépeknél nem gondolják, hogy esélyük lenne. Ez azért eléggé el van tolva valahol, szerintem.