Another day in paradise

Kezdődött azzal, hogy reggel váratlanul felébredtem 8:19-kor, azaz még pont elértem Feketeerdő úr* reggeli csikung-jóga egyvelegét, a kampusz macskáival súlyosbítva**. Ezzel sikeresen lekéstük a 9-ig elérhető reggelit, de helyette olyan finom zabot csináltunk, hogy bánta kánya. A nap további részében a kutatási reflexiómat*** írtam és telefonálgattam, félsikerrel. Ebéd után személyzeti ülés volt, ahol megtudtuk, hogy Spencer Tunick szeptemberben visszajön, és újralövi ezt a képet:

csak úgy, hogy azóta évente 1 métert csökkent a tenger szintje, és ezt a partszakaszt konkrétan le kellett zárni a víznyelők miatt. Lehet jelentkezni a fotózásra. Hm. Meglehet, hogy ezért jövök vissza Jordániába?

Délután meghallgattam a diákok vízről szóló záróprezentációit, amik kábé annyira voltak életszerűek, mint amikor mi azt javasoltuk, hogy ejtőernyővel dobjunk le USB-ket az Iszlám Állam területére, de jót derültem rajtuk, meg nyilván támogatólag jelen kellett lennem az aravás pasim**** miatt.

Részemről nagyon rossz ötlet volt olyan országba jönni kutatni, ahol nem beszélem a nyelvet, sőt, olvasni is nagyjából vonal-vonal-kisszék-hóember szintjén tudom. Ehhez még hozzáadódik az a személyes faksznim, hogy utálok szívességet kérni ismeretlen emberektől, főleg, ha nem tudom, hogy fogom-e tudni viszonozni valaha. Már csak ezért is jó egy AP, az arab fordítás kipipálva, szegény másfél órán át küzdött a Google Űrlapokkal, már csak azért is, mert ő nem szokott arabul gépelni. Nohát, pedig szép dolog az, még betűtípusok is vannak. Meg arab számok. Mármint nem az, amit mi annak hívunk, hanem másmilyen. A hébert viszont egy másik sráccal kellett csináltatnom, amit AP (kamaszkori románc) féltékenyen figyelt. Cserébe majd kitakarítom a szobájukat, vagy valami, fodros köténykét mindenesetre nem vállalok.

Este meg ott ragadtam azokkal, akiket egy magyar középiskolai osztályban hmcs/hvcs-nek lehetne besorolni. A második legszebb fürtös palesztin, annak argentin hippi barátnője, a nagyszájú duci lány, a kehes láncdohányos ex-könyvelő, az angolul alig mekegő csajozós palesztin, AP meg én. Meg a... hát, pótpapa (ebből mindig kettő van, egy férfi, egy nő, egy arab, egy zsidó), olyan szakállal, hogy Aladeen megirigyelné, kezében a rejtélyesen újratöltődő whiskyspohárral. Ülünk az autógumikra épített sárpadokon, a fürtös által gázai módra***** fűszerezett utóvacsora után, ki mit szív vagy iszik, és egyszer csak elkezdődik az, ami miatt utálom az embereket, különösen csoportban, és amiről azt hittem, hogy itt nincs.

A-nak tetszett egy srác, akinek B tetszett, össze is jöttek, azóta A utálja B-t. A egyébként C-vel is fasírtban van, először megengedte neki, hogy átköltözzön a szobájába, mert C-nél elszaporodtak a pókok, majd egyszer csak C távollétében A kihajított a folyosóra C matracát, majd kulcsra zárta a szobát******. Én ezt fél füllel hallottam egy délutáni szunyálás közben (az egész az én szomszédomban zajlott ugyanis), de csak most raktam össze a sztorit. És egyébként is, ki kiről mit mondott. Nagyon kényelmetlenül kezdtem érezni magam, aztán meg elszomorodtam.

Mert én szoktam az lenni, akiről a háta mögött elterjesztik jobb esetben azt, hogy fél év alatt tanult meg franciául, rossz esetben azt, hogy mindenki megvolt nekem, akinek elég pénze van; akivel szemtől szembe udvariasan társalognak, de amúgy az esélyt sem adják meg, és soha meg nem fogom érteni, hogy miért. Nekem mindig nyomulnom és kérincsélnem kell, hogy bevegyenek bármiféle buliba, nekem kell minden szavamra vigyáznom, úgyhogy egy tíz éve már lényegében felhagytam ezzel, mert fárasztó és kiábrándító. Erre itt egy társaság, ahol jó, hogy az esetek 70%-ában arabul beszélnek, de legalább mindig, mindenkivel úgy érzem, hogy leülhetek közéjük és megkérdezhetem, hogy mi van, és nem lesz kínos hallgatás, odébb menés vagy "zártkörű buli". És még itt is pletykálnak, és tudom, hogy AP se véletlenül tartja meg magának, akármi is van köztünk.

A keserű intermezzo után éjfél lett, és feltámadtak az éjjeli lények, akiktől mind megérdeklődtük, hogy mit keresnek itt. Éjjel 1 körül megjelent egy amúgy nagyon szolid, sportos lány. Mit csinálsz? Viszem X-et meg az anyukáját Yotvatába maratont futni. Éjszaka. Oké. Hirtelen melléje vágódik a mattrészeg pótpapa is, de ő aztán visszajön. Éjjel 3 körül megjelent a fanatikus******* német, mire mindenki döbbenten: mit csinálsz te ilyenkor ébren? Felkeltem, hogy a holnap reggeli prezentáción dolgozzak (Adélkának átsuhan az agyán, hogy holnap reggel ő is prezentál, de egy huncut Powerpoint nem sok, annyit se csinált). Kérsz egy almát? Nem, köszi, van. Egy tojást? Azt se, köszi. Zaatart és olívaolajat? Zaatarom van, olívaolajom nincs. Akkor yalla, bent van a polcon egy dobozban, vegyél, amennyit akarsz. És a német frankón bemegy olívaolajért, pedig szerintem csak poén volt. Aztán hajnali 4-kor megjelent egy munkás, elindította a kistehert, rájött, hogy két kerék defektes, majd visszaállt a parkolóba, és szemlátomást úgy döntött, hogy ez egy égi jel, és ő inkább visszafekszik.

És még számos szebbnél szebb gondolat és nagy röhögés.

*Ez az az amerikai srác, akinek a neve ezt jelenti hollandul (!), és tőle tudtam meg, hogy (a Googler ugye a Google-dolgozó) a Jewgler meg a zsidó Google-dolgozó, és igen, pólójuk is van.
**Marha nehéz fapózt tartani, amikor egy hiúzméretű kandúr dörgölőzik az emberhez.
***Az őrületbe tudnak ezzel kergetni, nem csak a reflektálás utálom úgy általában, hanem azt, hogy ez kb. 30 kérdés, amiről, Izrael lévén, oldalakat lehetne írni, terjedelmi korlát: 1500 szó.
****Nekem sose volt kamaszkori szerelmem, de nagyjából azt képzelem el úgy, mint amilyen ez, tart körülbelül 4 napja, és minden lelkesedés ellenére részemről le vannak fektetve a határok, úgy mint 1) nem költözöm a Közel-Keletre, 2) ennek júniusban vége lesz, 3) a szüleim nem fogadják el valutaként a tevét. A továbbiakban nevezzük AP-nek.
*****Háromszor csíp. Ő vígan kajálta, mindenki másnak taknya-nyála egybefolyt.
******Ez nagyon nagy szó, én a múltkor 3 napra úgy hagytam itt a laptopomat, a fényképezőmet és a Goprómat a szobában, hogy bárki benyithatott volna, csak valahogy egy a sivatag közepén, szögesdróttal körbevett kibucban, ahol éjjelente reflektoros dzsip járőrözik folyamatosan, nem tart az ember a betöréstől.
********Délutáni szunyából ébredve az épp józan pótpapával ittuk a kardamomos jordániai kávét (whatever), amikor 17:05-kor besétál ez a német. Milyen volt a napod, kérdezzük. Nagyon jó, mondja, 8 órát dolgoztam. Az ösztöndíjam miatt is úgy érzem, hogy akkor tudok megállni Isten előtt, ha ledolgoztam a munkanapot. És ezt komolyan.