Beit Jala

A hétvégén öregdiák-konferencia volt azoknak, akik az elmúlt 20 évben átestek ezen a sivatagi mindenségen. Erős szűrő, hogy ezt az eseményt mindig a Közel-Keleten tartják, tehát én nem hiszem, hogy sűrűn fogok itt szerepelni. Jövőre Jordániába mennek, idén még csak Cisz-.

Hanem aki még egyszer azt mondja, hogy Izrael veszélyes, azt hókon nyomom. Európaiaknak nem veszélyes. Persze előfordulhat random késelés vagy buszrobbantás, na de ahogy most kinéz, ez Európában sem kizárt. Ahhoz is hozzászoktunk otthon is, hogy gépfegyveres katonák mászkálnak az utcán, itt maximum az ad okot az aggodalomra, hogy nevezett katonák tizenévesek. És igen, a palesztinokat csúnyán vegzálják, tényleg, értelmetlenül, de nem kell félni odamenni és megnézni közelről.

Napnyugtai kilátás, kicsit jobbra az a domb Betlehem óvárosa, mögötte meg felsejlik Jordánia a maga hegyeivel (mást még nem is láttam abból az országból egyébként).

Iskolabusszal mentünk (kb. 4,5 óra). Azért volt vicces, mert nagy dérrel-durral bejelentették, hogy aki 13:00-kor nincs a buszon rajta, azt otthon hagyják, ehhez képest egy óra múlva megálltunk, mert a tachográf miatt a sofőrnek fél órát állnia kellett. Na de ahol álltunk, ott ilyenek legelésztek nagy számban:

Kőszáli kecskék, Izrael jelképe, meg hát cuki.

Egy német keresztény vendégházban aludtunk, ami azért volt szuper, mert nem volt kóser a kaja. Ilyet, hogy reggelire müzli meg gyümölcssaláta, ebben az országban még nem is hallottam. Csütörtök este ment a tökölődés egészen addig, amíg pár arab el nem kezdett szervezkedni ("yalla!"), és vagy tizenöten elmentünk a helyi romkocsmába (persze, mint a Jóbarátokban a kínai kaját, itt ezt csak kocsmának hívják). Amikor odaértünk, az egyik helybéli épp egy kutya szemébe világítva próbálta megtudni, hogy az él-e még. Később kiderült, hogy nem.

Mi meg leültünk egy roskadt hintaágyra meg különféle alkalmatosságokra, valahonnan lettek tűzálló hálózsákok (kész csoda, hogy egyik se gyulladt ki), az egyik csodásan göndör srác* tüzet rakott, és a társaság egyik fele tea, a másik fele whisky fölött cserélt eszmét, amíg ki nem dobtak minket úgy éjjel 2-kor.

Pénteken aztán csoportokra oszlottunk és elmentünk várost nézni.

Nem egy klasszikus túra volt, mert például a Jézus születésének helyén emelt templomba bemenni nem tartotta fontosnak a szemlátomást muzulmán idegenvezető, de a társaságból is kb. 3 embert érdekelt volna, a többiek bőven megelégedtek az izraeli-palesztin konfliktus sokadik nézőpontjával.

Húspiac.

Mint egy cukorkabolt kirakata.

Ezt a kutat amerikai meg uniós pénzből állították ide 2000 környékén, hogy aztán a 2002-ben erre dübörgő intifáda lerombolja az egész felújított utcát mindenestül, csak úgy. Azóta se folyik víz belőle, nem mintha nem lenne masszív vízhiány is, 2 hetente pár órára jön víz a csapból, olyankor feltöltik a tetőkön lévő tartályokat, aztán ha nem elég, vehetnek még, tízszeres áron.

Ez pedig maga a fal, ami nevesített közterület, Occupation Roadnak hívják. Helyi Banksy-aspiránsok fogalmaznak meg társadalomkritikát azon a helyen, ahol áthozták egyszer Bush-t, majd megkérdezték tőle, mit szólt a falhoz meg a beengedőponthoz, ő meg azt felelte, semmilyen falat nem látott. Még a legutóbbi pápa sem tudott többet kiharcolni, mint hogy amikor a Ramadán idején az emberek mennének Jeruzsálembe, kinyissák a kaput.

Utána a palesztin menekülttáborba mentünk. Na ez az, ami miatt nem tudom 100%-ig Izraelt hibáztatni, mert a palesztinoknak meg fontosabb a saját nemzeti büszkeségük, mint hogy a gyerekeiknek jó legyen, és inkább élnek egy km²-en hatezren, mint hogy elköltözzenek gyakorlatilag bárhova máshova.

Ez a kulcs azért lett jelkép, mert amikor 1948-ban kitelepítették őket, a családok csak a lakáskulcsot vitték magukkal, mert arra számítottak, hogy egy pár nap múlva úgyis visszajönnek. Hát nem.

Ez pedig egy gyönyörű panoráma, nem? Na, balra lent van egy borászat, meg egy monostor, ami iskolát üzemeltet, meg minden. Ehhez képest erre akarják tovább vinni a fent mutatott falat. A projekt valahogy úgy halad, mint egy sokkal véresebb és gonoszabb M0: a palesztinoknak egyik alternatív nyomvonal se felelt meg, ezért aztán annak ellenére, hogy a bíróság megítélte, hogy a monostor nem kerül át Izraelbe, a hadsereg ezt egyszerűen felülbírálva már építkezik is.

Mindemellett a konferencia azért arról is szólt, hogy az öregdiákok (akiknek az intézet amerikai szponzorai innovációs pénzeket is juttatnak) mikkel álltak elő. Volt permakultúra-tervező vállalkozás, alumínium-alapú energiatermelés, fenntartható divat meg ilyenek. Már megint kicsinek és butának éreztem magam, ráadásul arabul se tudok, ami itt erős hátrány volt.

Viszont a péntek esti buliban mindenki egyenlő volt, és egyhamar elérkeztünk az Offspringhez és a Single Ladyhez, de időről időre beficcentek arab zenék is, amire a helyi erők a maguk szirtakijával válaszoltak. Patakokban folyt a palesztin sör és a házi arrak, és a jelenlévők többsége eszméletlenül berúgott. Khm.

Másnap. Másnap. Szóval voltak workshopok, én acro-balance-ra mentem, aminek során a résztvevők olyan konstellációkba rendezik magukat, hogy maguk se gondolták volna. Nehezített kiadás: szoknyában voltam.

*Sajnos a zsidó pasik egyáltalán nem jönnek be, viszont minden előzetes preferenciám ellenére némelyik arab gyönyörű. Például van pont ez a tűzgyújtós, akinek olyan a haja, mint a Gyapjasnak, csak vele ellentétben az övét engedéllyel fogdoshatom. Vagy az a másik, akinek nem csak huncut göndör fürtjei vannak, hanem olyan, mint egy csap: kinyitod, és folyik belőle a zene. Szexik ezek, na.