Enteogén

Belégzés...kilégzés... na oké. Elmesélek valamit, de szépen kérem, csak az olvassa el, aki utána nem fog sikítozni, hogy "juj, drogos!". Mert ez nem erről szól.

Még decemberben olvastam ezt a cikket, és akkor úgy éreztem, hogy nekem is ez kéne. Túl sok agyalás, túl sok kontroll, ezen pont hogy nem segít semmilyen pszichológus sem (nem mintha amúgy megengedhetném magamnak). Viszont máshol meg azt olvastam, hogy ez az élmény olyan, mint tíz évnyi terápia egy éjszaka alatt letöltve. Ráadásul pont találtam valakit, aki a szülinapos hétvégémen szervezett ilyen Hollandiában. Szóval "ígéretet tettem", feliratkoztam. Persze ahogy igazából kellett volna, diétázva, azt esélyem se volt betartani (hús, só, feldolgozott és zsíros ételek, alkohol, szex elhagyása), de úgy voltam vele, hogy az egész a fejemben történik, csak nem lesz gond, hogy a testem hogy áll a kérdéshez.

És hát most került erre sor. Mindjárt azzal indult, hogy késtem 40 percet (20 euróért visz el az NS Eindhovenbe, és közben elromlik a váltó?), és nem tudtam elérni a csapatot telefonon, de megvártak. Az egész egy erdei házban zajlott, jéghideg volt, egy darab fatüzeléses kályha kivételével, így hamar eldőlt, hogy az én helyem a kályhához legközelebbi sarokban lesz. Vizesblokk odakint, csakhogy a csövek be vannak fagyva (egy olyan országban, ahol még évszakok sincsenek!), tehát zuhanyozni se lehet. Na de ennyit a kényelmetlen részéről, ezt is csak azért mondom, mert a későbbiekben még jelentősége lesz.

A ceremóniához kell vinni egy kérdést, kérést vagy ilyesmit, az enyém első este az volt, hogy találjak valahogy kiutat abból az erődítményből, ahova olyan 14-15 éves koromban bezárkóztam az iskola elől. Először egy jelképes kötelékelvágást végeztünk, ahol még a megtartani kívánt személyeknél is el lehetett vágni a negatív, haszontalan elemeket. Én egy szablyát képzeltem a kezembe, és amikor megjelent az Ilike néni által képviselt Ferences Gimnázium, legszívesebben a fejét vágtam volna le. Asszem, van itt még némi feldolgozni való.

Azt lehet tudni a szerről, hogy a legtöbben hánynak tőle, erre fel is voltam készülve. A legrosszabb nem is ez, hanem előtte a rapé-ceremónia, amikor is dohány és hamu keverékét fújják BELE AZ ORRODBA. Először is leéget mindent tüdőig, másrészt kiver a hideg verejték és már rád jön a rókázhatnék, és tudod, hogy van még egy orrlyukad. Hát ez nem lesz a kedvencem, de elvileg megnyitja a csakrákat vagy mi.

Az egészet a Brothernek hívott sámán vezeti, két padawanja társaságában. Brother ugyan iszonyú karizmatikus, de néha úgy érzem, kilóg a lóláb, például hogy a lány padawan vele mehet Peruba, a jegyese, a fiú padawan pedig "tanuljon egy kis egyedüllétet". No de nem ítélkezünk, hol az én dolgom, hogy két másik lélek mit művel egymással.

A főzetet ceremoniális ásványvizes palackból öntögették, medvecukorízű, sötét lötty. Aztán sötét lesz, szemmaszkot veszünk fel, és várunk. Úgy tíz percig semmi, aztán egy-egy villanással elkezdődik a vizuális szakasz. De ezt ne úgy képzelje el, akinek már volt ilyenben része, mint egy pszichedelikus hallucinációt, vagy ha igen, akkor 4D-mozihoz tudnám inkább hasonlítani. Benne vagy, közben pontosan tudod, hogy a tested nyugton ül, de nagyon is aktív vagy, azzal együtt, hogy nincs kontroll. Nem lehet személyeket "behozni", akarattal találkozni velük. Viszont sokan váratlanul is megjelennek. Nekem az első éjjel nagyon sokszor bejött a Gyapjas, de felbukkant a soha nem ismert nagyapám, Menőmanó, J, Helyibarát, Jóanyám...

Közben zene szól, és időnként valaki rókázik. Néha konzervzene megy, és azon is rókáznak. Úgy mondják, neo-samanisztikus hagyomány szerint tolják, vagyis nem csak esőerdei énekek vannak, hanem kimondottan angol nyelvű, és józan állapotomban jobbára giccses New Age-nek címkézett zenék is. A legjobban a dzsungelhangokra kevert instrumentális zenék jöttek be.

Az egész olyan 6 órán át tartott, és nekem érzésre 3-4 óra után elég lett, kijózanodtam, eltűntek a színek, és onnantól csak a végét vártam, mert baromi fáradt is voltam. Második éjjel már visszamentem repetázni inkább. Akkor direkt azt kértem, hogy mutasson sötétet is "Mother Aya", mert előszörre csak pozitív dolgok mutatkoztak meg. És ez így is történt, kivéve, hogy folyton betolakodott a képbe még valaki, akiről már másfél éve, de legalábbis két hónapja tudnom kellett volna, hogy nem véletlenül csapott meg a látványa már elsőre, és hogy ha nem akartam összekuszálni az életemet, akkor a lehető legjobb döntés volt annak idején szóba se állni vele... most viszont már nem bánom, ha pillanatnyilag kuszának tűnik az élet, és nem tudtam mást csinálni, mint megírni neki, hogy utána (tudta, hova megyek) szeretném megölelni, ha hagyja.

Arra nem gondoltam, hogy csöppet kínos lesz, hogy ő 12 óra alvás után, totál vasárnapi hangulatban, kivasalva és jószagúan jelenik meg, engem meg kicsit körülleng az őserdő, és az egyetlen fürdési lehetőség a reggeli, illóolajos hideg víz háromszori fejemre borítása volt (ennek is megvolt a maga tanulsága: kedvesebben kell bánnom a testemmel, aminek része az is, hogy ilyet többet nem csinálunk), de amikor felvetettem ezt, varázsütésre előkerült a kesztyűtartóból a múltkori mensás hétvégén ott hagyott sálam, ami még erősen parfümös volt...

És sikerült egyetlen este alatt kábé az összes előírást megszegni a diétára vonatkozóan, de azt az érzést, amikor hozzá lehet bújni, szerintem receptre kéne mindenkinek felírni. Mármint nem mindenkinek őt, biztos itt is vannak egyéni indikációk.

És hogy mi az egésznek a kimenetele? Még nem tudom, minden változóban van, és biztos, hogy még hónapokig fog ez tartani. Találkoztam dolgokkal, személyekkel, visszaigazolódtak olyan igazságok, amiket eddig is gondoltam a világról, és rám szállt valami nyugalmas belassulás, hogy most is ezt gépelem ahelyett, hogy a millió határidővel foglalkoznék.