Beküldte Raya deBonel -
Szokták mondani, hogy a frizuraváltás a párkapcsolati elégedetlenség jele, meg mittomén, ezek szerint aki boldog házasságban él, Rapunzelként hal meg, mindenesetre nekem most olyanom lett, talán a Pszinapszis hatására*, hogy vissza a gyökerekhez (mármint nem hosszban, hanem színben). Bejelentkeztem kedvenc brüsszeli fodrászomhoz, és azt készültem mondani neki: olyan hajat csinálj nekem, amivel gazdag pasikat lehet felszedni!
Ezt aztán végül nem mondtam, és eddig csak egy meghívást kaptam közös strasbourgi bébiszittelésre, de a pasi nem gazdag, csak lehetett volna, ha mindig elfogadja a kenőpénzt. Az a pár ember, aki eddig látott, udvariasan hallgatott az eredményről, és végső soron nekem is szoknom kell még. Egyvalami viszont érdekes. Az eredeti hajszínem állítólag "hamvas", kevésbé eufemisztikusan egérszürke árnyalat. Ehhez képest most kicsit gesztenyésebb és sokkal vagányabb lett. És az az igen fura, hogy valahányszor kussolni és lapítani támadna kedvem (bármilyen fura, azért ilyen is van), arra gondolok, hogy de hát én dögös vagyok, és kihúzom magam és kinyitom a számat.
Tegnap mondjuk mindjárt a fodrásztól jövet majdnem megvertek, mert a metróban rászóltam arra a kis arab srácra, aki az előtte gyalogló gyanútlan ázsiai pasas Samsonite laptoptáskájában kutakodott. Kamera nincs, nyilván ezért ott csinálta, és még ő volt felháborodva. Persze ha én nem lennék nindzsa, statisztikai alapon akkor is mindig van a környéken pár japán, de az is lehet, hogy egy jól irányzott hajdobással is a földre tudtam volna vinni. De csakis barnával!.
*Elegem van abból, ami a hétvégén napnál világosabban kiderült: aki elsőre lát, annak sokkal inkább félénk, ártatlan, védelmezni való kislányként jövök le (vagy be).