Beküldte Raya deBonel -
Csicsizacsi megvan? Hozott valaki hajszárítót? Hova fog még Piroska beférni? - ilyen kérdések röpködtek közvetlenül indulás előtt. Három szőke, két vörös egy olyan túrán, amin tapasztaltabbak már ingatják a fejüket. Hát mi is, csak más ritmusra.
Szöszkének kjutott a jóból, köszönhetően nagylelkű felajánlásának, miszerint menjünk az ő autójával (alias Meggyecske, retúros pillanataiban Cherryke), amit természetesen ő is fog vezetni. Szerintem kiváló sofőr, amíg a) a Belgiumra oly jellemző borongós időt nem kíséri eső, b) nincs az úton a 3K, amiről az oktatóm folyton beszélt (kereszteződés, közlekedőpartner,és... mi a fene volt a harmadik?). Ez alkalommal ebből egyik sem valósult meg, monszunszerű esőben araszoltunk a hozzánk hasonlóan Brüsszelből pánikszerűen menekülők között. A teljes etnológiai spektrum elvonult mellettünk (defenzíven választunk sávot), a fejkendős arab nőtől BMW-ben a steril hatvanas nőig az Audi SUVban, közbevetve két tejfelesképú srác valami egzotikus amerikai kocsiban. Szöszke nagyot szusszant, majd öntudatosan letekerte az ablakot és "Legalább így kabrió!" - felkiáltással kikönyökölt. A szememet háromszor röhögtem könnyesre, mire elhagytuk a Brüsszel vége táblát.
Aztán a torkomra fagyott a kacaj, amikor előkerültek a kamaszkori kazetták és megszólalt a Kozmix Angyal című száma, ami a hétvége himnusza lett. Esküszöm, soha az életben nem hallottam! Említettem már, hogy barlangban nevelkedtem? Mindegy, hála Istennek most már ki se tudnám verni a fejemből.
Egyik kolléganőnknél volt a kulcs, az amszterdami autópálya bevezetőjénél. Neki több ízben (cukormázzal) próbáltunk telefonálni, miszerint kicsit késni fogunk. 9-10 közöttre ígérkeztünk, ehelyett fél 12-kor állítottunk be. Addigra Piroska jeget követelt a térdére, én vodkát a Kozmix okozta megrázkódtatásra, de egy óvatlan pisiszünet alatt az igények pogácsáig és kakaóig fokozódtak. Mondanom se kell, hogy ehelyett egy kis hajfodrot láthattunk a már neglizsében virrasztó kolléganőtől, és már az is fáradtkásnak tűnt, úgyhogy hajtottunk tovább a szállásra.
A szállás! Hát arról egy külön blogot lehetne írni. A wc-ben Bicsérdy Béla makrobiotika-könyve volt az olvasmány ("A halál legyőzése"), a fürdőszoba falán egy celluxszal felerősített papír szólított fel arra, hogy gyakoroljuk zuhanyzás közben a pillanatban való jelenlétet (miközben a tükör kövérít!), a konyhában pedig természetesen tejoltó galajfűtől három nyelven feliratozott citromfűig minden volt. Ejthetnék még szót a változatos, mandalákból és kisgyerekeket ábrázoló fényképekből álló dekorációról, a mindenhol szanaszét heverő házi készítésű íjakról, a rémületes ketrecről, amiben ki tudja, mi lakott... ebből szoktak az olyan beszámolók lenni, mint "nagyon jó fekvésű, otthonos lakás, nagyon jól éreztük magunkat...". Ami tulajdonképpen igaz is, csak több lény érezte magát otthon, mint a fent említett öt lány.