Öntudatos fogyasztó szolgáltatni képes céget keres "agybaj" jeligére

Címkék: 

Az úgy volt, hogy október 17-én online megrendeltem a netet és a mobil előfizetést (1.kontakt), nyilván a címem megadásával. Egy hét múlva (10.24.) kellett volna érkeznie az értesítőnek, hogy megjött a modem a csomagátvevő pontra. Nem jött. Pénteken (10.26.), amikor egyébként is időm volt, elmentem az átvevőbe, hátha. Ott volt. Az aktiválást egyébként erre a napra ígérték, de annyi visszakozó klauzula volt az emailben (2.kontakt), hogy nem is reménykedtem benne, hogy tényleg elindul. Nem is indult. Aznap este telefonáltam az ügyfélszolgálatra (3.kontakt), pedig még az ügyfélszámomat se tudtam. Ezt egyébként megmondták, de az alapproblémán nem tudtak segíteni, "a technikusok keresik a lehetőségét, hogyan lehetne telepíteni" (??), és ez még eltarthat pár napig. 

28-án reggel ugye hazamentem, onnantól egy hétig nem érdekelt a dolog, de amikor szombat hajnalban (11.03.) megérkeztünk, már igencsak meglepődtem, hogy még mindig a kapcsolat hiányát jelző kék lámpácska villog. Gondoltam, felhívni már nem fogom őket, nem hiszem, hogy újat tudnának mondani, viszont a Vésszel úgyis plázázni készültünk, így alkalmam nyílt egy személyes találkozóra (4. kontakt).

Ekkor, és csak ekkor tudtam meg, hogy az utcában nincs több szabad csatlakozás (!!), és hogy ameddig a Balgacom emberei ki nem szállnak a helyszínre, addig itt se isten, se ember, de főleg belga internetszolgáltató itt bekötni semmit nem tud, mert ezek olyanok, mint a Matáv otthon, minden rajtuk keresztül megy. És hogy ez mikorra várható? Hát azt ők nem tudják. Lehet egy hét, lehet három hónap. És ki tudja? - jött a következő, Citibankon edződött rutinos kérdésem. Senki. A Belgacom kirendeltségének fiókvezetője szerint (aki bár ügyes, mert míg az ügyfélszolgálatos kolléga szemrebbenés nélkül rámondta, hogy az interneten rendelt szerződés azért gáz, mert ő arra nem lát rá, a főnöke két kattintással megoldotta, hogy mégis) a cégnél senkinek nincs se információja, se ráhatása azokra, akik kimennek és bekötnek még egy kábelt.

Két kérdésem van:

1) Az előző 3 kontakt során miért nem jöttek rá, vagy ha igen, miért nem szóltak arról, hogy ahol én lakom, ott nem tudnak szolgáltatni akkor se, ha baromi ügyesen telepítem a modemet? Nem értem volna vele sokat, csak annyit, hogy nem várok két hetet, mielőtt egy egyszerű guglival felkutatom az egyetlen szolgáltatót, aki tévékábelen tud nekem internetet adni abban a kerületben, ahol élek. 

2) Amikor bekötötték az utolsó (előtti/előtti előtti) csatlakozást, mi a fészkes francért nem szóltak a központnak, hogy kéne még, mert várhatóan a többi lakás is rá fog ébredni, hogy az internettel rendelkezők egyre inkább lejelszavazzák azt, és nekik is szükségük lesz saját hozzáférésre? 

Ja, az utóbbira tudom a választ: ezért. Mert monopolhelyzetben vannak, és mert pontosan tudják, hogy aki nem tud máshoz fordulni, az kivárja, amíg ők telepítenek még csatlakozást, hát minek finanszíroznák meg ezt új ügyfelek nélkül. De azzal, hogy nem bírtak szólni róla, elérték, hogy amint lehetőséget látok arra, hogy emberi időn belül működő internetkapcsolatot teremtsek egy másik szolgáltató közreműködésével, úgy repítem vissza hozzájuk a nyavalyás modemjüket, hogy csíkot húz maga után. A Vész különben is azt mondta rá, hogy úgy néz ki, mint egy kéztörlő-adagoló.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio