Varázslóiskola 1.

Címkék: 

Kaptam már jó szülinapi ajándékokat, de az idei, amit most váltok be, az egyik legf@szább. Jobb agyféltekés rajztanfolyamon nyűvöm magam, éjjel pedig azzal kísérletezem, hogy mennyi a minimális alvás, amennyivel még tudok másnap rajzolni. 

Közkeletű tévedés, hogy attól, hogy én balkezes vagyok, automatikusan a jobb agyféltekémmel rajzolnék. Ugyan Ági néni, az ötödikes rajztanárom révén van egy kis előképzettségem ebben a látásmódban, azért én is épp úgy szenvedek. Vagy ugyanúgy, csak tükörképben, nekem ugyanis némelyik gyakorlatot fordítva kell megrajzolni. 

Meglepődtem, hogy egészen felismerhető portrét és kezet sikerült csinálnom, csak az bizonyosodott be szomorú módon, hogy én tényleg nem vagyok normális. Mindenki más szép nőt vagy aranyos gyereket választott, nekem meg odakiáltott a mappa tetejéről egy zaklatott tekintetű, csupa szőr pasas, akinek pont olyan hatalmas kék szeme volt, mint... khm, szóval volt hátsó gondolat, de engem akkor se érdekel Angelina Jolie, mint portrémodell. Kicsit legyen gyűrött, torz, furcsa... egyszóval érdekes.

Állítólag a mai nap lesz a legnehezebb, ilyenkor megfogyatkozik a rajztáblák száma, csuklik a tanár anyja, és mindennapos a sírás meg a dühroham. Kíváncsian nézek elébe.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio