Beküldte Raya deBonel -
Csodálatos barátaim vannak. Az időjáráson kívül az zavar leginkább Brüsszelben, hogy nincsenek olyanok, akikkel
- vírusvideóba kívánkozó mensás imázsbeszélgetést lehet folytatni arról, hogy a Béka esténként megmelegszik, és mit szól ehhez Királylány;
- fel lehet szívni a Hegyalja teljes kajakínálatát buli utáni falásroham keretében;
- úgy lehet extrémnek lenni, hogy kívülről semmi se látszik;
- le lehet sülni féloldalasan a Tiszában állva, miközben a párkapcsolatok dinamikájáról beszélünk;
- lehet feküdni az árnyékban egy citromos sörrel és közösen szorítani a Farkaskölyöknek.
A fesztivált ezzel a néhány ponttal le is tudtam, ami arra utal, hogy nem voltam egészen magamnál a három nap alatt. Példásan alacsony volt viszont az alkoholfogyasztásom. Mindez annak tudható be (és itt megint visszakanyarodunk a csodás barátokhoz), hogy előző este a már jól bevált csapat J-vel kiegészülve szabadulós játékot játszott.
Lehet, hogy hiba volt J-t (aki közismerten a "jó munkához idő kell" elvet követi) figyelmeztetni, hogy itt lehetőleg pörgesse fel magát. Mondjuk én úgy fogalmaztam, hogy előre is elnézést, ha sürgetni kezdeném, de ismerjük egymást annyira, hogy megértette. Szóval ezek után nekiállt szétbindzsizni az összes fellelhető számzárat, mire a recepciós fél perc után berontott, hogyaszongya nyitva volt a bőrönd? Dehogy, csak mensások vagyunk.
Olyannyira egyébként, hogy remekül megszivattuk saját magunkat, ugyanis volt (lett volna) a dolgoknak egy sorrendje, amit így teljesen felborítottunk, másfelől meg egy olyan triviális dologra nem jöttünk rá, hogy ezek után már az áramforrások kreatív használatát és a nyers erőt kombináló, jellegzetes mensoid megoldásokkal tudtuk csak felhozni magunkat.
De sikerült, kijutottunk, úgyhogy a jól megérdemelt jutalom következett: felszálltunk a négyeshatosra. Ez már önmagában egy eu(fórikus) trip, de ezt még fokoztuk egy másik villamossal (asszem 59-es volt), és végül megérkeztünk a Városmajorhoz, ahol az a Majorka terpeszkedik, ami azért kultikus, mert a J ott fojtotta rozéba felettem érzett bánatát (ami a körülmények ismeretében nem volt egészen logikus, de még mi, mensások se mindig működünk racionálisan - Fefe kedvéért: sőőőőt....), és én azóta szerettem volna megnézni.
Hát megnéztük... hárman boroztunk, egy sörözött, és Adélkának egy bizonyos ponton az a remek ötlete támadt, hogy Kijev koktélt igyunk. Neeem, rewind. Viktornak támadt az a remek ötlete, hogy taco chipset akar enni csípős salsával. Ami nem volt elég csípős (szerinte, innen üzenem neki, hogy anyád). Úgyhogy kértünk még Tabascót. Na és innen. A Kijev nem más, mint az ukrán tequila: felespohárban kijön a vodka, tradicionálisan le kell nyalni a tetejéről annyit, hogy az aljára csepegtetett Tabascót egy negyed csemege- vagy kovászos uborkával fel tudd benne keverni, majd pedig koccint, felhajt, fintorog, uborkát rág. Én kaptam egy büntető kört, mert a sokadik poharat koccintás után letettem az asztalra.
Egyre fogyatkoztunk, és velünk együtt az alkohol is. Az utolját J-vel tüntettük el hősiesen, viszont ennek az lett a vége, hogy épp csak a "jaj, cica, egyem azt a ..." - kezdetű nótát nem adta elő, miközben hathatós segítségemmel cikcakkozott a Moszkva tér felé (úgy döntöttünk, nem várjuk meg a villamost). És mivel a férfi memóriája standby-ba kapcsol, ha nő van az oldalán, természetesen nekem jutott eszembe, hogy a laptopját ott felejtettük. Cika (caka) vissza, útközben szerencsére szembetekert RMOÉva, akit megkértünk, hogy kapja már el annak a laptopnak a grabancát, ha ugyan még megvan (úgy döntöttünk, nem várjuk meg a villamost). Persze még őt is meghívtuk egy pohárra, és kifaggattuk a tábori színdarab szereposztásáról.
Na ezért voltam egész Hegyalja alatt olyan, mint akit - hogy Tudor barátom örökzöldjével éljek - tényleg megrágott, kiköpött és szexuálisan megalázott a hétszőnyű kapanyányi monyók. Nem a pia, hanem a nyavalyás csípős szósz miatt, ami gyakorlatilag feloldotta a bélfalamat. Gyorsan regenerálódom, de egy komplett emésztőrendszer helyreállítása azért eltartott néhány napig, pont amíg a PASO, az Alphaville, a Yellow Spots, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground meg a többiek felléptek.
Az egyetlen koncert, amit ilyen állapotban is élvezni tudtam, az a Rackajam volt - naná, nem mindegyik zenekarban fújnak egyesek direkt nekem. Tényleg sokkal jobbak voltak, mint eddig bármikor, és engem még mindig elképeszt, hogy Petőfi-versekre ennyien és ilyen jót buliznak. Utána egy kicsit leginkább békáztam.
A számomra utolsó nap - pénteken - volt az az élmény, amit nem szabad kihagyni, ha Tokajban jár az ember: a borozás. Most újított az időjárás: nem kellett megpusztulni a melegtől, így mi is alkalmazkodtunk: nem pincébe ültünk, hanem a Panoráma borozóba, ahonnan kiváló a kilátás...szerintem egy rakás háztetőre, de a többiek azt mondják, hogy ez ilyen megnyugtató meg falufeeling, hát oké. Nekem a muskotály meg a szamorodni volt megnyugtató, szárazabbat a gyomrom miatt nem vállaltam még akkor sem, de ez legalább kellemesen rálazított az ezután következőkre.
Egyébként ez már nem ugyanaz. Nincsenek tarhálós punkok (ami szerintem arra utal, hogy már nem tudják megfizetni), mindenért fizetni kell, még a telefontöltésért is, ráadásul egy hülye, időnként nem működő kártyával, ami mellett muszáj azért készpénzt is tartani, mert mi van, ha pont előtted romlik el a terminál, és a legtöbb fesztiválozó Quechua sátorral, Converse cipőben érkezik. Ez azért így már nem az az igazi, igénytelen rock-punk fesztivál, ahol két éve meggyulladtunk a melegben, elárasztotta a kempinget a Tisza, beleragadtak a markolók is a sárba, megettek minket a szúnyogok, eltört a sátorrúd, fémalkatrészek után talpaltunk és kétliteres üvegből ittuk az energiaitalt. Most hűvös, de amúgy árnyékban (=susnyásban) parkoló autóban aludtam, párnával, hálózsákban, Fornettit reggeliztem valkói házi joghurttal, csapolva mérték a citromos Borsodit, és persze fél liternél többet már semmiből nem vihetsz be. Lehet, hogy jövőre a Gödör Kempinget fogom pártolni, ha lesz még.
De lehet, hogy csak azok a barátok hiányoztak, akik nem jöttek el.