Most már legalább tudom öt nyelven azt, hogy lefoglalás

A nyelvtudás lehet a legjobb befektetés, de az biztos, hogy igen drága.

Tegnap randiztam az új olasztanárommal, aki egy félórás Luxemburg téri borozás után elküldött egy bárral keresztezett olasz kulturális intézetbe, továbbá három könyvet ajánlott, amiből szerintem úgy ki fogom gyúrni magam, hogy őrá csak az anyanyelvi beszélő kedvéért lesz szükség. Még jó, mert csak kéthetente van szabad másfél órája. Teljesen ráizgultam a névmásokra és az összetett múltidőkre, és a harmadik könyvet még ki se nyitottam. Ugyanis egy kéket, egy pirosat és egy sárgát vettem, a színkeverés teljessége kedvéért. 

Este aztán lefoglaltam a repjegyemet, a szállásomat és az akcentusirtót, amitől a bankkártyám úgy lesoványodott, hogy nem csak fizetni nem tudtam vele, hanem a netbank se enged be. Először azt hittem, elkobozták a vagyonomat, amit a gyarmatosítók alantas igényeinek kiszolgálásával kerestem. Már olyan régóta nem dörrentettek el semmit, hogy el is felejtettem a számukat, hát ahogy keresem, észrevettem, hogy vannak külföldről, vezetékes telefonokról ingyen hívható számaik. Ez egy kifejezetten pozitív fejlemény, ráadásul végre kipróbálhattam a lakás telefonját. Kiderült, hogy a szokatlanul nagy összegű (nem ismernek ezek engem...) költés miatt zárolták a kártyát ÉS a netbankot is. Tudnám, hogy ilyenkor miért nem hívnak? Máskor volt, hogy reggel hatkor érdeklődtek, hogy én vettem-e fel készpénzt. Szerencséjük, hogy igen.