Jakabandor

Ide írom, mert a blogját okosan nem hagyja kommentelni, a Facebookján meg annak, aki nagyjából azt az érvelést adta elő, mint én, nagyjából azt válaszolta, hogy "húzz a g.cibe zsidó patkány". Most lehet, hogy ezt viccesnek szánta, de az a poszt, amivel berobbant, teljesen komolyan vehető, provokatív, de gondolatébresztő, és ugyan motoszkált bennem valamelyes kisördög azzal kapcsolatban, hogy ír egy hosszú értekezést a vállalkozásról, de egy büdös szót nem találsz benne arról, hogy voltaképpen mit is szeretne szolgáltatni, pedig baromira nem mindegy... na de ezt most hagyjuk is. Jó írás volt, el is jutott a megfelelő körökbe (ahol aztán nem változott semmi). Mindenesetre én komolyan vettem, bólogattam rá, ezek után a többi írását is hasonló mércével mérném.

Viszont a mekis írás már csak provokatív, cserébe viszont teljesen agyatlan. Látszólag én is élősködő vagyok a nemzet testén, mert a fizetésem után egy fillér nem jut Magyarországnak (kiszámoltam: az Unió egy jobb hónapban igenis átrakja miattam a kérdéses összeget egyik zsebéből a másikba, és a végén az is kiderülhet, hogy a németek által befizetett hozzájárulás, amiből az én bruttó bérem lett, egy része pedig adó formájában visszakerült a közösségi büdzsébe, végül mégis Magyarországon landol), de ha azt vesszük, hogy azért szoktam én otthon is költeni, akkor például jövedéki adóból, ÁFA-ból meg tb-járulékból, illetékekből egész szép összeg jön ki ahhoz képest, hogy egyelőre többet vagyok itt, mint ott. És akkor még nem beszéltem a ténylegesen magyarországi magyarról, akinél nem csak azt kell számításba venni, amit tőle levonnak, hanem leoszthatnánk például a munkahelye által befizetett társasági-, nyereség-, osztalékadót, szakképzési hozzájárulást, ekhót és minden egyéb sz@rt is, és akkor szerintem nagyon sokaknak még több is kijönne, mint amennyit Jakab Andor az ember és a parazita közötti határvonalként megnevez.

Az pedig, hogy a Meki egészséges, tiszta, a dolgozóknak pedig jó, hogy ott robotolhatnak, már kevésbé háborít fel, mint amikor leélősködőznek, de azért még mindig nem ez a cikk fog az íróasztalom fölött lógni, mint a pártatlan oknyomozó újságírás iskolapéldája. 

Vagy lehet, hogy csak nem fogtam a poént.