Beküldte Raya deBonel -
Csöngetni kell, távirányítóval nyitja ki a piros nyakú néni. Az első teszten mindjárt elbukom, nem tudom kilogikázni, hogy merre nyílhat az ajtó (tűzoltó unokabátyám magyarázta egyszer, hogy mindig arra kell nyílnia, amerre várhatóan menekülnek az emberek, innentől én nem értem a kifelé nyíló vécéajtót mint olyat).
A második, hogy sorba kell állni. Egy olyan boltban, ahol 200 euró alatt semmit nem kapni. Egy középkorú pár ennek a többszörösét költi, de engem jobban foglalkoztat a kutyájuk, aki egy egyéniség, még ha földszintes is. Rögtön kiszúr magának, és csillogó szemekkel ribanckodik hozzám. Nekem se kell több, azonnal dögönyözni kezdem, mire hanyatt vágja magát, és amikor próbálom némán rendre utasítani, hogy ne tegyük már itt közszemlére a kapcsolatunk intimitását, szemrehányóan, gyomorból felmordul.
Megfigyelhető, hogy az eladó az elköltött összeggel egyenes arányban álló távolságot tesz meg a pultjától az ajtóig terjedő szakaszon, amikor kikísér egy vevőt. Viszont amíg valakivel foglalkozik, addig senki másra nincs egy pillantása se. Végre eltakarodik a lányuknak vásároló pár, én jövök. Hebegem, hogy mit szeretnék, mire sajnálkozva közli, hogy az már egy kifutott kollekció. Na de... (lásd fent).
Van még egy nagyon aranyos kérdése, de hát egy ilyen boltban sose lehet tudni, a beeső szőrös kesztyűs, akcentussal beszélő lányról is kiderülhet, hogy orosz oligarcha leszármazottja: a kollekciómat szeretném vele kiegészíteni?
Végül az lesz a szerencsém, hogy olyan vékony az ujjam, hogy csak a legkisebb, 16-os méret jó rá, ezért Bécsben akad még egy darab. Februárban jön. És még mielőtt mások is a fogyasztói társadalom kergemarhájának titulálnának (J-hez hasonlóan), megjegyezném, hogy ez az a fajta vásárlás, amit akkor se fogok megbánni, amikor már a híd alatt fogok verekedni az utolsó szelet tescós párizsiért.