Beküldte Raya deBonel -
Nekem veszélyes dolog könyveket a kezembe adni (továbbá filmekre elvinni és mondatokban beszélni hozzám), mert sose lehet tudni, melyik válik meghatározóvá. Beivódik, hangsúllyal, színnel-szaggal, saját atomtömeggel az agyamba, de nem vagyok tudatában egészen addig, amíg nem találkozom valamivel/valakivel, amiből/akiből ugyanaz az életérzés árad, és akkor rájövök, hogy ja, ezt kerestem. Kerouac regénye volt anno az első könyv, amit angolul olvastam el.
Sokat nem értettem belőle, nem csak a speciális szleng miatt, hanem mert akkor még sok közöm nem volt az olyasfajta utazásokhoz, amik azóta leginkább bizonyos Ladákhoz és/vagy szerda estékhez kötődnek. Amikor "buli" egy töküres, sivár lakásban ülni sokan, inni, amit találunk, és egymáshoz kiabálni, de a legvadabb igazi party közben meg lelkizésbe fogunk. Külföldön össze- és elveszünk, legendás szívások történnek, évekig emlegetünk egy jó beszólást vagy egy érdekes alakot, aki hozzánk csapódott, és lehet, hogy csak én tulajdonítok ekkora jelentőséget ennek az egésznek, de szóval... azóta én arra vágyom, amit Kerouacék csináltak az Útonban.
Karácsonyra semmit nem tudtam kitalálni, amit kapni szeretnék, aztán benéztünk Jóanyámmal egy könyvesboltba, és megláttam az Úton eredeti változatát magyarul. Felvisítottam, hogy ez kell, és meg is kaptam (mekkorát javult a hatásfokom röpke 20 év alatt...). Most tartok annál a résznél, hogy Mexikóban füveznek, és jobban viszket alattam az út, mint valaha. De ha szerencsém van és elég ügyes vagyok, akkor idén 3 kontinensen leszek 8 országban, és az nagyon jó lesz. Asszem, ez lehet egy megkésett újévi fogadalom. Majd meglátjuk, mennyi teljesül belőle.