Beküldte Raya deBonel -
Újabban nagyon fura lett a barátság. Olyan dologgá, ami, ha némi önző vívódás után is, de megéri, hogy kihagyjak egy hastáncot, meg azt is, hogy a ropogósra tisztítólégzett tüdőcskémet finoman belepje a Mélypont füstje. Olyan öleléssé, ahol az ember kicsit védve van a világ elől, és eszébe jut például, hogy a Csendesben azt a plafonon lógó hintakacsát látta már valahol, egy mesekönyvben, ahol medvék igyekeztek vendégségbe ejtőernyővel, egy nápolyi-keresztmetszetű falon át. Olyan részegséggé, ahol a döglegyek muslincák égi tánca a legérdekesebb dolog a világon, és mégis tudjuk, hogy nem erről van szó.
Csak hogy tudjátok: momentán a kamaszkoromat pótlom, direkt öltözöm úgy, ahogy, akut emberundoromat felfokozott társasági élettel kompenzálom, és csak reménykedni tudok benne, hogy ebből előbb-utóbb egy önálló, erős, céltudatos stb. (amilyenek még lenni szoktak) felnőtt fog kikecmeregni, aki ezzel együtt mégis olyan bolond lesz, mint egy Kalapos.