Witticism

Nemrég fejeztem be Kazuo Ishiguro The Remains of the Day című könyvét. Magyarra is lefordították, de annak nem emlékszem a címére, és kb. 10 éve nem beszerezhető, úgyhogy nem is fáradok vele. Annyira amúgy nem jó regény, ennek a palinak minden könyvére jellemző, hogy egy valaha (legalábbis számára) nagy horderejű dolgokat átélt személy öregkorában visszaemlékszik az életére, és ehhez hosszas filozófiai fejtegetéseket fűz. Nem túl szórakoztató.

Mindegy, erre a könyvére azért voltam kíváncsi, mert egy szamurájról szól, aki a szamurájok hagyományai és elvei szerint komornyikként tevékenykedik egy Oxford környéki kastélyban. Ishiguro azzal kísérletezik, hogy lehet-e egy japán történetet úgy elmesélni, hogy csak a címkék angolok rajta.

Ez a komornyik, amikor az angol lord helyett egy amcsi újgazdag lesz a gazdája, abban a hiszemben, hogy ezt várják el tőle, gyakorolni kezdi a "witticism", azaz a szellemes beszólás művészetét: minden szabad percében kitalál három poént az elmúlt egy óra eseményeivel kapcsolatban. Alapvetően ez nem magányos tevékenység, valami ilyesmit végzek én is a gittegyleti közegben.

Most szerdán sikerült egy olyat szólnom, hogy máig is büszke vagyok rá. Jön a cincér, és elkiáltja magát: "Hawaiigombásrizzsel!" Mire Maitai: "Mi az a Hawaii gomba? Hüvelygomba szegedies kiejtéssel?"

Na jó, leírva annyira nem poén, mindenesetre többen röhögésben törtek ki.