Wigwam

Aránylag furán működik bennem a női intuíció, némileg összekeveredve a kreativitással (legalábbis úgy tudom, a kreatív ember kérdése a "mi lenne, ha"), ugyanis nálam gondolatok formájában jelentkezik. Mi van, ha ma Nofra mégse ment edzésre? És kiderül, hogy tényleg.

Tegnap meg az fordult meg a fejemben, hogy jobb, ha felveszek egy mentaszín topot a cserkészszínű ballagási ingem alá és piros otthoni nacim helyett szoknyába búvok, mert hátha belecsöppenek valami teljesen valószerűtlen buliba...

És lőn, miközben épp Nofra egy barátjával csevegtünk, be is futott a hívás, miszerint menjünk mi is a Wigwamba. Amikor aztán meghallottam a hamisítatlanul idétlen hangzású rockyt, tudtam, hogy el vagyunk veszve.

Engem eleve ki lehet kergetni a világból a Petróleumlámpával, a Csavard fel a szőnyeget-tel és a Hotel Mentollal, de mindez súlyosbítva retro stílusban öltözött negyvenesekkel? Nem hittem, hogy ilyen bulik még vannak. Mondjuk előny, hogy kicsit levegősebb a táncparkett, mint mondjuk egy salsabulin, meg körülünk amúgy is spriccelnek szét az emberek. Nofra nagyon tud, ezt már aikidós fórumokon is láttam róla leírva.

Vízszakadtáig táncoltunk (ugyan én nem tudtam megállapítani, rólam is szakadt-e...), aztán lerogytunk, aztán megint felálltunk - pad majdnem felborul, oda se neki - és roptuk. Tök jó, a rockyban nem lehet megállapítani, hogy a nőt ráncigálják vagy tényleg táncol, és együtt dicsérik meg a párost, hogy milyen ügyesek, pedig a mi esetünkben nem rajtam múlt a teljesítmény.