Villandry

Íme az első kastély, ahova direkt nem mentünk be (később lesz olyan, ahova gyakorlatilag csak rohanni engedtek be, de az lesz a legjobb, azt a végére hagyom). Villandryban tényleg a kert az érdekes. A fejem fölött lóg az a kis tök, amit ott szedtem, ha nem lenne nagyon nagy képzavar, azt mondanám, hogy a svédasztalról, pedig a kert francia, többnyire szerzetesi eredetű, a tulaj pedig spanyol. Bár rohadt sokat költött rá, mire az elburjánzott angolkertből az alant látható világszép labirintust létrehozta, mégsem nevezhető kárvallottnak*.

Ez itt a közelben a szerelem négy arca: bal fent a gyengéd (szívecskék, lángnyelvek, báli maszkok), mellette a szenvedélyes (a szél táncoltatta, kissé kusza szívek), alatta a tolvaj (szarvak), balra lent pedig a tragikus (kiontott vér, párbajkellékek). Mögötte a zöldségeskert, de erről lesz még, bár bemenni sajnos nem lehetett.

Évente kétszer ültetnek, a növények üvegházakban nőnek fel. Hároméves vetésforgóban negyven zöldség van: káposzták...

...paprikák...

...lila brokkoli...

...és az ígért tökök.

Szőlőlugasok futnak körbe...

...(előételnek tökéletes volt)...

...virágok illatoznak.

Írtam már, hogy szeretem a virágokat?

Amikor ilyen képeket csinál nekem, még ezt a régi kis kamerát is nagyon szeretem.

Tiszta Isten rabjai. Valamiben nagyon hiszek.

Bárcsak azt írhatnám, a mezőn őzek játszadoznak, de hát ez nem vadaspark, még a végén lelegelnék. Viszont van labirintus:

Felmerül a kérdés: egy út van vagy több? Könnyű egyenesen besétálni a közepébe, de vajon ez-e a legélvezetesebb? Az ember egy idő után megunja a sövény alatt bujkálást.

A vizek fenséges nyugalmát...

...hattyak törik meg. Véghetetlen tehetségesek abban, hogy véletlenül se álljanak egyszerre mindketten hattyúpózba (ez a Schwann nem Stabil-ó!)

Itt esett meg az a híres menü, miszerint lazacpástétom. Ilyen helyen nem csodálkozik az ember.

*A jelenlegi tulajdonos Henri Carvallo. Elnézést, ezt a viccet meg kellett volna tartanom magamnak, tudom, tudom.