Beküldte Raya deBonel -
Mivel hiányjeleket fogtam környezetemből, hozzálátok, hogy néhány jellemző mozzanattal megvilágítsam, mivel is töltöm a beszámolási hét (legalábbis egy tokiói metrómegállóban csúcsidőben történt gáztámadás utáni percekhez viszonyítva) nyugisnak mondható idejét.
Lett egy új nyomtatónk (ez itt a reklám helye: Canon MP610), amit én azért akartam, mert ha már akciósan vettünk egy csomó nyomtatható CD-t, akkor legyen hozzá készség, meg ha már, akkor tudhatna szkennelni meg fénymásolni is, és ha már ennyi mindent tud, akkor nyomtasson fényképet, lehetőleg, és legyen benne ötféle, színenként cserélhető patron. Jóanyám egész addig a modern kor ugrásra kész bérpitbulljának tekintette, ameddig nem fénymásoltunk le együtt egy tortareceptet, és a hozzá tartozó képet színesben. Akkor már nem tudta elfojtani kitörő lelkesedését. A Canon maradhat.
Miután rájöttem, hogy az "együttes", amivel augusztus óta töketlenkedünk békés egyetértésben, soha nem fog beindulni, önállósítottam magam: többet nem jelentkeztem náluk, ők meg annak megfelelően reagáltak: ők se. Azóta mutatkozni látszik még valami, de ahhoz meg kéne tanulnom többek között a What a feeling című számot. Bár jók az ómenek.
Például ma (nem részletezett okokból) sürgősen vattautánpótlásra volt szükségem, és (hozzáteszem, a negyedik boltban, és nem autószalonokba mentem be) hát amint meglátom a blokkot, nem röhög, az volt ráírva: "Vatta Feeling".
És újvörös vagyok, mármint rókaszínű, ugyanis újabban felelősséget éreznek értem. Meg is szoktam veszni néha. Szakítottam a mókus-korszakkal, na jó, azért nem teljesen szabad akaratomból: a Palette Tone Creme-nek nem vagyok ura. Már annak is örülök, hogy látható eredménnyel birkózott meg szívósan semmilyenbarna hajszínemmel.
És torpedólábam van, és nem játszanak egy értelmes filmet a moziban, és akut szenvedés van és teljes boldogság.