Beküldte Raya deBonel -
Házi szipirtyónk legújabb eszköze a beszélgetés - "csak te meg én". Akár vonzó is lehetne, ha tudnánk bármit is mondani egymásnak. De mivel a mélyben fekvő mondanivalót ("Adj pénzt!" "Nem adok!") nem volna ildomos szavakba önteni, hát mellébeszélünk. El is határoztam, hogy ha mégse tudom elkerülni, hogy idejöjjön, meg fogom kínálni teával, és megkérdezem, barna cukrot, fehér cukrot vagy mézet kér bele, legyen már valami formája a dolognak.
A probléma gyökere az, hogy a banya cseppet el van tévedve a kaució funkcióját illetően. Maráét azért nem adta vissza, mert a csaj idő előtt költözött el és nem hozott maga helyett új lakót, a miénket meg azért nem fogja, mert a rezsiszámlák márciusban jönnek és addig nem is lehet elszámolni, vagyis "adjunk egy számlaszámot, majd átutalja". Továbbá valamiért azt képzeli, hogy mi fogjuk kifizetni a bojler, illetve a mosógép javítási költségeit (nem értem, vagy talán fűtés, meleg víz és mosógép nélküli lakást béreltem??). Hónapok óta evidens az összes fél számára, hogy azt az egyhavi lakbérnek megfelelő összeget buktuk abban a percben, hogy odaadtuk neki.
Ennek a nőnek a pénz áramlása egyirányú: tőlünk-felé halad. Ezért aztán úgy döntöttünk Alice-szal, a februárt megpróbáljuk átvészelni úgy, hogy lelakjuk a kaució egy részét, a többit meg akár meg is tarthatja. Alice a korábban megbeszéltekre hivatkozott a banyánál, én ennél rafináltabb módon azt találtam ki, hogy az ösztöndíjam érkezését várom, jövő héten pedig a szüleimtől kért vész-átutalást, aztán hipp-hopp eljön a szombat.
Azért volt egy picit ijesztő telefonbeszélgetés. Alice-nak mondta a telefonba, hogy én is hívjam fel, akár este 11-kor is. Megtettem. Hadovált mindenfélét, hogy nem hiszi el, amit mondok, aztán "persze, nem a te hibád", meg hogy "vannak ott dolgok, amik egyáltalán nem tetszenek és oda akarok menni, hogy megbeszéljük", majd firtatásomra, hogy mégis mit csináltam rosszul és mi a gondja, rögtön vendégei lettek és nem tudta felsorolni. Egy kérdést szegeztem neki, ami aggasztó lehetőségként már felhőzte egy ideje gondolataim azúrkék egét: ugye nem fog kirakni a lakásból azért, mert a galád egyetem nem utalja át az ösztöndíjat?? Szerintem később adunak használta volna, ha nem kérdezek rá, de így győzött a spanyol ösztön: "No te preocupes, ne aggódj". Hát akkor...
Innentől kezdve nekem nem érdekem, hogy egyáltalán találkozzak vele, így lehetőség szerint kerülni szeretném, hogy idejöjjön. Tegnap telefonált, amikor már épp indulóban voltam. Némi bűntudattal ("az én házam az én váram" - ismételgettem) kimentem az ajtón. Azóta semmi jel. Lehet, hogy felfogta?