Titok

Monica ellökte magát a faltól és kinézett a levélszekrény résén. A riporterek valóban nem voltak láthatóak.
- Basszus – mondta Monica – pedig most egészen beleéltem magam.

Michael vigyorgott. Hibátlan fehér fogsora villogott a sötét előszobában.
- És mikor kezdődik az edzésed? – kérdezte.
- Ötkor. Még két órát kéne itt töltenem. Nem baj?
- Dehogy – legyintett Michael. – Ennyit megér.

Megint kinézett.
- Á, itt jön egy.
- Ne menjünk át a konyhába? Elég mesterkélt, hogy mindig az ajtónál csináljuk.
- De ha itt a legjobb a vétel. Ha nem hallanak eleget, föl se tesznek a netre.
- Igaz – mondta Monica. Lehunyta a szemét és ismét nyögdécselni kezdett.
- Asszonyom? – kérdezte egy hang kívülről, és megzörgette az ajtót.
- Ah, ah, áh! – felelte Monica. – Mit akar?
- Én a postás vagyok, egy ajánlott levelet hoztam…
- A francba, megint vaklárma – fakadt ki Monica. – Michael, mi lenne, ha kicsit jobban megnéznéd, ki az, mielőtt nekiállunk?

Michael, aki eddig az ajtónak támaszkodva fekvőtámaszozott, felállt és bocsánatkérően hátrahúzódott.
- Itt is van – mondta Monica, miután aláírta a postás papírját. – Nem látott véletlenül riportereket itt kint?

A postás a fejét rázta.
- Nem, asszonyom, nincs itt senki.
- Mert állandóan kémkednek utánam. Hogy mennyire elegem van belőlük! – mondta a nő. Visszanézett Michaelre, beletúrt hosszú hajába, és a postásra csukta az ajtót.
- Nincs itt senki – mondta Monica.
- Nagyon úgy tűnik – bólintott Michael. – Akkor elmész?
- Még nem kéne…

Kis csend. A ház mélyében valahol finom dallamot játszott egy ingaóra.
- Kivel is találkozol ma?
- Ta-ran-ti-no – vigyorgott Michael. – Olyan aranyos, hogy nem bírod megjegyezni. Tudod, az a fekete hajú, kopaszodó kis pasi, tenyérbemászó arca van és akkora név, hogy az űrből jobban látszik, mint a Kínai Nagy Fal.

Monica mosolygott.
- Jókat tudsz.
- Te is - felelte Michael, és néhány félreérthetetlen csípőmozgást tett.
- Ne csináld! - kiáltott rá Monica. - Te meg alsógatya-reklámokat csinálsz!
- De csak azért, hogy itt legyen ez a remek ház ezzel a remek ajtóval és a remek levélszekrénnyel, amin keresztül a postás is hallja, hogy...
- Jönnek!

Most tényleg riporterek közeledtek az ajtóhoz.
- Ah, aaaa, ah, ah ááááh! - kezdte újra Monica. Épp Michael is közbe akart szólni, amikor egy kellemes bariton szólalt meg kintről:
- Miattunk sose fáradjanak, be vagyunk avatva. Csak egy pár kérdést szeretnénk feltenni a készülő filmről. Bemehetünk?
- Ez nem igaz! - dohogott Monica, miközben Michael az ajtót nyitotta. - Ki találta ki egyáltalán ezt a titkos marhaságot? Egész nap hiába nyögdécselek.
- Legalább gyakorolsz egy kicsit - felelte Michael. - Tudod, holnap már élesben megy! - tette hozzá, és félreérthetetlenül összedörzsölte hüvelyk-és mutatóujja begyét. - Ezt még ne rögzítsék! - szólt oda a riportereknek.
- Természetesen nem. A kisasszony neve lényeges?