Beküldte Raya deBonel -
Tegnap engem megszállhatott távollévő Jóanyám szelleme, mert délelőtt 11-kor már ott tartottam, hogy rendet raktam a szobámban, megírtam Mátyás királyt, befejeztem Ribizlit (ld. később) és elkezdtem írni a szakdogámat is. Aztán jött Nofra, és elrontotta a morálomat. Ahogy szokta. Napok óta tintakék egek alatt, madárcsicsergés közepette járok haza, és ez nem a rózsaszín bárányfelhőhöz hasonló metafora, ez a szemet szúró valóság.
Timi szülinapjára voltunk hivatalosak 3 órára, de gyakorlott mensásként tudom, hogy 4 előtt nem illene érkezni. Ez is ördögi kör, mert én magam hiába volnék szívem szerint pontos, tudom, hogy a meghívó arra számít, hogy később jövök, ezért fél 4-kor még javában körletet rendez (ahogy az tavaly is történt). Ezért hát alkalmazkodom, így viszont soha meg nem változik ez az áldatlan állapot. Szóval külön meg kéne jelölni egy M betűvel azokat a meghívókat, amik ilyen összekacsintósan egy órával előre vannak dátumozva.
Szóval fél négykor már kaptam is a telefont, hogy ugye jövünk. Mentünk. Idén kicsit unalmas volt a buli a tavalyihoz képest: elmaradt a csokifondüből kicsapó méteres lángcsóva. ;-) Most voltam először itt Nofrával, de szerintem összeszokott páros látszatát keltettük, értsd: ki nem másztam volna a karjai közül, ha nem lettem volna annyira éhes, és nem lett volna olyan messze a kajás asztal. Egyébként az ő jelenléte mérsékli az általam elfogyasztott mennyiséget: egyszerűen nincs kedvem olyan gyakran felállni mellőle.
Ribizli egyébként egy hasa helyén bordó kordból hordót hordó medve, a harmadik, akit magam gyártottam. A fejlődés szemmel látható: szegény Jango, az első példány, elég ortopéd Ribizlihez képest. Viszont őt mindjárt felékítették, elnevezték, féltem is, hogy áldozati állat válik belőle, de amíg ott voltam, megkímélték.
Figyeltem az embereket, ahogy érveltek a kórházi napidíj meg az orvosok ellenőrzése ellen-mellett, és ahogy szépen előbuknak a személyes motivációk: az anyukám munkája, az apukám betegsége, az adóm... Akármennyire is kijelentjük sznob módon, hogy "meg kéne alapítani az értelmes emberek kisebbségi önkormányzatát", mi sem tudunk tisztán racionális alapon gondolkodni semmiről.
Szó került a hisztiről is, amit kevés kivételtől eltekintve nem tartok magamra különösebben jellemzőnek, de Timi szerint ezt is "kinövöm". Ez a szó, illetve jelenség (húsz év múlva/majd ha annyi idős leszel, mint én, másképp fogod látni/belátod/megtanulod...) automatikus ellenkezést vált ki belőlem. Lehet, hogy írtam már, de miért akarja egy másik ember bejósolni, hogy én merre fogok változni a korral? Lehet, hogy semerre. Lehet, hogy még hisztisebb leszek. Lehet, hogy nem akarok gyomorfekélyt meg rákot kapni azért, mert lefojtom az indulataimat. Lehet, hogy majd ha senki nem visel el cserébe a friss-ropogós mivoltomért, mert már nem lesz nekem olyanom, rájövök, hogy másképp kéne csinálni. De nem biztos.
Jó, hogy óraátállítás volt, de így is negyed hatig maradtunk, plusz Nofrám még a laptopját is otthagyta, de biztos csak azért, hogy körözhessünk még egyet, megnézni, eltakarították-e időközben a Combino elől a Jászai Mari téren a sínen fekvő hajléktalant. Szégyelltem magam, mert kicsengett a hangomból a lelkesedés hiánya, amikor felajánlottam, hogy elviszem Nofrát holnap 10-re a tizenötödik kerületbe. Vajon nem evolúciós tulajdonság, hogy a nők önzőbbek legyenek, mint a férfiak?
Nem mintha mentegetőzni akarnék (sőt, veregetem a vállam, mert ebben a kapcsolatban a kajámat sokkal kevésbé védem, mint általában, ami szerintem az örök szerelem egyik nyilvánvaló bizonyítéka), de nem úgy van ez, hogy a pasi parádézik, töri magát, demonstrálja, hogy mennyire alkalmas a leendő családi fészek körülsürgésére és minden irányból való védelmezésére?
Fészek ide vagy oda, kicsi főnix egyelőre megül a csupasz ágon.