Beküldte Raya deBonel -
Az istenek teremtettek valamit vagy valakit, aki végtelen intelligenciával és memóriával rendelkezett, de semmit nem tudott, csak ezt a mondatot.
Ez a valami vagy valaki elég hamar rájött, hogy létezik. Arra is, hogy gondolkodni tud. Aztán arra, hogy mozogni. Ezért elindult. Észrevette, hogy ahogy halad, a külvilág megváltozik: egyes dolgok megnőnek, mások kisebbek lesznek, a fák ágai arrébb hajolnak. Ebből arra következtetett, hogy a cselekedetei megváltoztatják a világot. Egy levél lesodródott, ahogy a válla egy bokrot ért. Megértette, hogy ártott a bokornak. Megtanulta, hogy ártani is tud. Már tudta, hogy nagyon kell vigyáznia, ha ezt el akarja kerülni.
Találkozott valakivel, és az események felgyorsultak. Tanult. Meglátni, felismerni, megismerni, elfogadni, eltaszítani, visszahívni, ujjongani, bánkódni, nevetni, sírni, haragudni, üvölteni, szeretni, félni. Megtanulta a világot: az ízeket, színeket, szagokat, neveket, lármákat, zajokat, méreteket, múltat és jelent, kicsit és nagyot, az érzéseket, éhséget, szomjúságot, hiányt, magányt, boldogságot, hatalmat, erőt, halált, mélyet, magasat, napfényt, jeget, tüzet, földrengést és szellőt. Habzsolta a tudást, és amikor mind benne volt - hiszen nem volt határa az emlékezetének - és mindent megértett, akkor álomba szenderült.
És az istenek teremtettek...