Szinkronstúdió

Milyen érdekes helyen jártam tegnap! És milyen jó, hogy elmentem, mert nem kellett égnem a kiadóvezető előtt, amikor este a tanfolyamon megkérdezte, hogy ugye már mind voltunk szinkronstúdióban?? Nem szoktam elájulni azoktól a lehetőségektől, amit a tanárok úgy jellemeznek: "kihagyhatatlan", "hihetetlenül sokat ad", "végre élőben láthatod, amit megtanultál", de most kivételt teszek. A szinkronstúdiók világa tényleg hallatlanul különleges, és baromi sok mindent megért belőle az egyszeri dramaturg. Hogy miért nem csak bürokratikus rinyálás, hogy a szünetek jól legyenek jelölve, meg hogy számozd be az oldalakat. Érdekes volt nagyjából egyszerre látni kétheti sorozatot, és a szereplők hajviseletéből összerakni a kronológiát. A Pannónia Sound System (és kávéautomaták, ahogy a bejárati táblán szerepel) szinkronstúdiójában jártam, a talán már adásban is lévő Dublini doktorok forgatásán. Két csaj és egy idősebb hapsi jött aznap, Csuja Imrét is várták, de sajnos egy órával előbb el kellett jönnöm (sebaj, kárpótlásul az esti órára benézett Kálloy Molnár Péter, nyúlvörös szemmel, beadott egy papírt az órát tartó rendezőnek). Jártam már nem egy olyan, kívülről komolynak látszó cég irodájában, ahol aztán meglepődtem azon, mennyire farmerosak az emberek, lazán felrakják a lábukat az asztalra, per Öcsi tisztelik a főnököt, és egyáltalán, sokkal hidegebben eszik a kását, mint ahogy azt nekünk a főiskolán tanítják (zabszem a seggedbe, hat nyelven kell tudni, irtó kemééééény! nemrég lepődtem meg azon másodszor, hogy legalább öt darab iskolázott programozót foglalkoztató cégnél kezdő angoltanfolyamot kell szervezni). De mégis, ez a stúdió viszi a prímet, talán mert művészek dolgoznak benne. Nem mintha nem érdekelné őket a pénz, de gondolom, nem azért dolgoznak heti hét napot napi tíz órában filmenként ötszámjegyű összegért, mert annyira pénzéhesek. Maguk a helyiségek nagyon szépek, ugyan máshol még nem voltam, de állítólag a többségük aprócska és sötét. Az előtérben egy kortárs festőnő IKEA-s plüsszsiráffal maszturbáló aktjai lógnak. A stúdiók falát fekete szivacsgúlák tapétázzák, a villanykapcsolók és a konnektorok helyét gondosan kivágták. Én a sárga stúdióban voltam, ami az ablakmélyedés színére utal. A leggyakrabban elhangzó szó a "kövi", amitől a "kabcsi"-hoz hasonlóan feláll a szőrcsi a hátcsimon. Minden stúdió két szobából áll: az egyikben kuporog a rendező és a hangmérnök (egy monitoron a film fut, másikon a ProTools, ami bámulatosan okos program, ahová beállsz vele, oda tekeri a filmet, hat sávban lehet vele rögzíteni, mindjárt keverni, telefonosítani stb. is tud), a másikban szerénykedik a színész, nyálvédős mikrofonja előtt. A hang olyan gyönyörűen jön ki onnan, hogy meg se lehet ismerni azt, aki két perce még kint smúzolt a gyártásvezetővel. A rendezői szobák ajtaja akár nyitva is lehet, így esett, hogy a kék stúdióból annyiszor hallatszott a "ez egy példa az igen egészséges teljes őrlésű kenyérre", hogy kezdtem elgondolkodni: az nem teljes KIőrlésű? Meglepett, hogy a színészek mennyire tudnak. Amikor azt mondták, "farmert", ott minden r és minden t forrt és zsizsgett; amikor rúzsozott a szereplő, a színész is pont úgy mozgatta az ujját a száján. És mivel azokon a poénokon is nevettek, ami csak angolul hangzott el, felteszem, hogy nyelveket is tudnak. A kiejtési listára viszont baromi nagy szükségük van! Még arra is, hogy "Alex" vagy "McKenna", aminek egyértelműnek kéne lennie. Meséltek egy aranyos sztorit: keresi a színész, bekfiti, bekfiti, hol van ez a listában? Hát sehol. Na nézzük még egyszer. Jaaaa! BAKFITTY.