Beküldte Raya deBonel -
Van úgy, hogy egy reggeli beszólás az egész nap alaptémáját megadja. Tisztességben megőszült tanárom ("A" franciatolmács) például tegnap azt bírta mondani:
"Ha Az angol beteg hitelesen akarta volna ábrázolni Almásy grófot, akkor, nem akarok senkit megbotránkoztatni, de nem az ápolónőjébe szeretett volna bele, hanem az ápolójába."
Aztán Jóanyám (aki a homoszexualitással nagyon nem tud mit kezdeni, igaz, néha a heteróval se) javasolta, hogy nézzük meg A gyerekek jól vannakot, mert Annette Benning van benne, meg egyébként is. Én szeretni leszbik, úgyhogy elmentünk.
A filmből kiderült számomra, hogy miért nem fogok én soha hosszú távú kapcsolatba kezdeni egy nővel: az még elmegy, ha egy házasságban a középkorú nő egyszer csak a saját lelke felé fordul és elkezd olyanokat mondani a férjének, hogy "tudod, az én szexualitásom internalizált" meg "én megértelek, szeretlek és feltétel nélkül elfogadlak", de ha ezt KETTEN csinálják egyszerre, hát attól ki lehet rohanni a világból.
Érdekes volt a "csak nők és gyerekek" világ, és az a jelenet, amikor Mark Ruffalo gazdátlanul kóborol a ház körül és néz befelé, ahol ott vannak a gyerekei, akikről két héttel azelőttig azt sem tudta, hogy a világon vannak, valahol szimbolizálja ezt a szép kort, amikor a nők annyira egyenjogúak, hogy a saját szerepükből is kiszorítják a férfiakat, a gyerekeiket, ha végre megszületnek, ajnározzák, csak éppen azt felejtik el, honnan származnak a kölkök (lassan tényleg oda lyukadunk ki, hogy csak a spermabanki adatlap érdekel bennünket egy férfiból).
Természetesen szakmai szempontból se hagyott hidegen a film: nagyjából úgy volt lefordítva, mint ahogy egy jó képességű, középfokú angol nyelvvizsgával rendelkező tizenéves csinálná (persze lehet, hogy tényleg így volt). A college-ot azért én magyarítottam volna, továbbá egészen biztos, hogy a "-hogyhogy két anyád van? -hát úgy, hogy melegek. -ja, én szeretem a leszbikusokat!" párbeszédrészlet után nem az következett volna, hogy "nem akartok bekapni valamit, srácok?". Egészen hihetetlen, hogy még mindig minden filmben vannak számomra ismeretlen szavak (mondjuk itt többnyire azok, amiket direkt sznob műveltkedésnek szántak).
És most először volt olyan érzésem, hogy tényleg kultúrsokkot kapnék, ha abban az országban kellene élnem. Mostanában próbálom tudatosan figyelni a különbségeket, egyszerre természetesen három kultúrkörben, de az amerikaiakról eddig pont azt gondoltam, hogy hát annyira nem lehet más, ők olyan sokfélék, elboldogulna az ember. Na de ez, hogy a tizennyolc éves közölje az anyjával, hogy "én felnőtt vagyok", és lehetőleg menjen is el azonnal az érettségi után az ország másik felére egy tökidegen kollégiumba, hogy aztán sose költözzön haza többet, nekem nemhogy idegen, de ijesztő. Nem is értem, hogy vannak még egyáltalán családok abban a fene individualista kultúrában.