Beküldte Raya deBonel -
Életemben először álmodtam olyat, hogy tolmácsolok, na de olyan is volt. Természetesen a hétfői konferenciát álmodtam meg. Két kabin volt, szép, rendes. Csakhogy én az edzőgatyámban mentem, piros topban, plusz volt még nálam egy ujjatlan kék blúz. Kérdeztem a kabintársat, hogy szerinte átvegyem-e inkább azt. Kicsit furcsán nézett rám, mire közöltem, hogy odabent úgyse nézi senki.
Biztos ettől sértődött meg, mert egyszerre eltűnt. Még nem kezdődött a konferencia, ezért én is elkolbászoltam a terem eleje felé. Egyszer csak előpenderült egy pasi és egy drótnélküli mikrofonba beszélni kezdett. Megjelent B., kezében egy kistányéron sütivel, és integetett nekem, hogy húzzak vissza gyorsan a kabinba.
Húztam is, de valami megmagyarázhatatlan Corioli-erő a terem másik sarka felé vonzott, ahol viszont egy kb. 40 fős terem volt a kabin, tele krákogó, beszélgető emberekkel, ráadásul az ablak is az oldalán volt.
Az volt benne az érdekes, hogy maga a meló teljesen flottul ment, használtam a köhögőgombot is, meg amikor jó hosszan elmondta az előadó, hogy "leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális", akkor eszembe jutott, hogy "LGBT" (egyébként foglalkoztatás-politikáról fog szólni a konferansz). Közben hátulról egy pasi folyton nekem lökdöste a gurulós székét. Asszem, akkor estem ki a szerepemből egy pillanatra, amikor a némítógomb érintése nélkül mormoltam magam elé, hogy "s@ggfej"...
Gyakorlatilag a szokásos vizsga-para, felvértezve B. egyik igen fontos mondatával: az ősemberi beidegződések szerint stresszhelyzetben három dolgot tehetünk. Halottnak tettetjük magunkat, elmenekülünk vagy harcolunk. Tolmácsolás közben az utóbbi történik.