Sicario

Voltam én már szülinapi foghúzáson, voltam ünnepelve is úgy, hogy mintha a fogamat húzták volna, de maradandó (?), de legalábbis nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel még nem zártam szülinapot.

Tegnap volt, a huszonharmadik, és úgy kezdődött, ahogy szülinapnak nem volna szabad: korán keléssel. Mit csináljak, órám volt. Direkt hazamentünk az afterpartyról (no offense, nem azért, mintha nem lettetek volna érdekesek, de túl sokan voltunk ahhoz, hogy nekiálljak kimazsolázni a sok kétszemélyes beszélgetésből, hogy melyik érdekel), hogy valamelyest ki tudjam aludni magam.

Délben, a lyukasóránkban kibuszoztunk a Tescóba piát venni az esti bulihoz. Ebéd címén ettem négy almát, ez talán magyarázza a később történteket. Még pont vissza tudtunk surranni Borihoz letenni a méteres szívószálat, a három üveg töményet meg ilyesmiket, mégis ciki lett volna ezzel órára menni.

Megint rosszak voltunk persze, a szokásosnál is jobban vártuk a végét, mert ott csillogott-forgott, kellette magát az esti buli ígérete. Amikor szóba jöttek a különféle gyilkosok, úgy mint király-, apa-, gyom-, és gomba-, odasúgtam a többieknek, hogy "és a bérgyilkos?", lökött Szilvi meg is kérdezte hangosan, mi meg vinnyogva röhögtünk. Ez is insider poén, na de itt egy, amit mindenki ért, aki nem tud spanyolul, az annál inkább: "la economía espanola está en el furgón de la cola". Maitai, nagyon pihenten: a spanyol gazdaság a kólásfurgonban van. Na mindegy, ez is eltelt valahogy, utána beszabadultunk Borihoz, és keverni kezdtünk.

Gin-tonik (újabban megszerettem, bár Nofrával szerelmünk hajnalán ez volt a kicsapongás itala a vízipipa meg a csupasz lakás mellé, egyébként ugyanaz a lakás volt, mint ahol most lakunk), amit az Univerzum egyes részein dzsinend-ó-niksznak, gin-n-t-n-x-nek vagy dzsíneis tóniknak neveznek. Vodka-narancs. Vodka-gyömbér. Rum-narancs. És itt jött aj-jaj-jaj.

Szilvi kifestett mindenkit, aki hagyta (rólam közölte, hogy akkora szemem van, mintha mindig be lennék szívva, ami azért nem igaz, mármint nem vagyok mindig beszívva, de azért jól esett, a szemem benne van a top 3-ban a külsőmet illetően, és a harmadik még ki sem nőtt), aztán a társaság partisabb része egymást lökdöste egyfajta alternatív vonatozás keretében, melynek során fényképek készültek, gyufák lobbantak, popcornok pattogtak szét és égtek el. Mi hárman a gyerekvállalás időpontjáról meg esküvőkről, anyósokról és filmekről beszélgettünk, de nem tudom, miért, akkor és ott valahogy izgalmas és intellektuális társalgásnak tűnt.

Amíg el nem indultunk, nem is vettem észre, mennyire ütött a pia (pláne egy méteres szívószállal!). Egy darabig vártunk a villamosra, majd, miután empirikus úton meggyőződtünk róla, hogy nem jön, elkutyagoltunk a buszmegállóig. Nekem részegen kicsit homályos a látásom, úgyhogy nem tudom pontosan, melyikre szálltunk fel, de mindenesetre meleg volt és tömeg, és kezdtem rosszul lenni. Leültem hát a lépcsőre, ami nem is lett volna baj, az emberek civilizáltan kikerültek. A baj a lépcső másik felén ácsorgó, szintén nem szomjas úriemberrel volt (a többiek szerint csöves volt, én rá se néztem, lehet, ez idegesítette fel), aki először csak verbálisan utalt arra, hogy függőleges helyzetbe kéne hoznom magam, aztán az egyik megállóban fogta magát és lelökött a buszról (mondjuk ezáltal inkább vízszintes lett az a helyzet, nem is értem, miért kell buszokról lelökdösni embereket). A járdára estem, bevertem a csípőmet és a térdemet. Ez már általános felhördülést keltett a buszon, és azt hiszem, a köz lekergette a csövest (ehhez emlékeim szerint aktívan csatlakoztam, már a lehetőségekhez mérten, mert ha józan lettem volna, valószínűleg úgy tökön rúgom, hogy hazáig repül, oda is csak fájni).

Elértünk a Morrison'sig, be is mentünk, de a ruhatárnál valahogy elegem lett. Nem akartam megválni a kabátomtól és a tüdőmben maradt levegőtől, sarkon fordultam és kimentem. Felhívtam Nofrát, aki jött is értem. Az addig hátralévő tíz percben a zebrán ténferegtem, a Körúton hánytam, és angolul igazítottam útba valakit. Azért rendesek az emberek, ketten is megkérdezték, jól vagyok-e, az egyik, ha jól emlékszem, szintén nem magyarul tette.

Nagyon szarul éreztem magam már akkor, most meg szégyellem magam, hiába mondja még Jóanyám is, hogy mindenkivel előfordul. Pedig én pont azért ittam, hogy ne ébredjen fel a buli közepén az az énem, aki csak a jóra, az igazra és a szépre törekszik, és ne lépjek le angolosan - ahogy most csináltam. Elrontottam a saját szülinapomat, pedig végre táncolhattam volna egy kicsit. Hát hogy lehetek ennyire lúzer? És így kezdek bele a huszonnegyedik életévembe...

Azóta azért már javult a kedvem, viszont a csípőm tragikus. Valószínűleg az lehet a baja, ami Nofra vállának is, a két apró különbség az, hogy 1. ő sportolás közben szerezte, 2. neki nem kellett járnia rajta. Valami zúzódásféle lehet, nem látszik rajta semmi, de ha mozgatom, fáj, ha nem mozgatom, akkor még jobban. Különös ismertetőjele, hogy izomlazító krémre nem reagál, egyetlen ellenszere az idő. Csak három olyan sportágat lőtt meg ezzel, amit rendszeresen űzök, a vívást meg most szüneteltetem.

Ma reggel a Pannóniában volt megbeszélés. Jó volt, láttam egy csomó ismerőst, sikerült az ablak mellé ülnöm, így kaptam levegőt is, de még ülni is rossz volt, fészkelődtem végig. Most egyébként pihi van, áprilistól kapunk majd munkát. Nem is bánom, mert ma fél egy óta ülök a gépnél és a házikat csinálom. Vannak sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek is, akik követ törnek üzemszerűen meg ilyesmi.