Beküldte Raya deBonel -
Nekiálltam selyemcukorrózsaszínre festeni a körmeimet, ha már nem jut eszembe semmi értelmes téma, erre megrohantak a gondolatok.
Hogy talán nem kéne ennyire ódzkodni ettől a felnőttségtől, és érdemes lenne befejezni azt, hogy én még tanuló vagyok. Mert persze, hogy az vagyok, maradjak is minél tovább, de mostantól én akkor is pénzt fogok keresni, bejárni valahova (szordinóval), járművet vezetni, számlákat időben befizetni, még az is lehet, hogy egyszer majd feleségül vesz valaki.
Hogy vajon ahhoz, hogy segítsek másoknak, először saját magamat kell-e a hajamnál fogva kirángatnom, és hogy csak akkor fogadom el, hogy kint vagyok, ha senki nem fogta a kezemet?
Hogy hazafelé jövet megállt mellettem a lámpánál egy piros, viszonylag lapos kocsi, benne két, nagyjából olyan profilú sráccal, amilyenre nekem rá illene gerjedni, és egy finom gázadással jeleztem, hogy I'm game, mire a vezető átnézett és rám mosolygott, és ettől rettentő jól éreztem magam, lám, szemezni azért még sikerül. És most az egyszer nem lehet, hogy az anyósülésen ülő barátnőmre mosolygott, mert ő még csak két éves és nincs két kiló, és a doboza egyébként se látszott ki.
Hogy a blogomban hagyhatnám a fenébe ezt a rendezettséget, és írhatnám például azt, ami eszembe jut. Amikor kreatív dolgokat olvasok, akkor az mindig ihletet ad nekem is, mert emlékeztet rá, hogy ugyanilyenek vannak bennem is.
Felkentem közben még egy adag selyemcukorszínű körömlakkot.
Jövő héten meg egy csomó olyan emberrel fogok találkozni, akivel nem szoktam, vagy legalábbis úgy, ahogy nem szoktam.
Nincsenek véletlenek, de nem feltétlenül annak a miértjén érdemes gondolkozni, aki csinált velünk valami rosszat, hanem annak a miértjén, ami velünk történt és meg akar tanítani valamire. Például én leszűrtem J-ből azt, hogy ilyen is lehet.
Holnap meg jógázni megyek, és ott az nagyon égő, ha nincs kifestve az összes körmöm. Úgyhogy felül selyemcukorrózsaszín, alul meg a jól bevált vöröske.